Hugh Jackman tegnap ünnepelte 56. születésnapját, melyről Ryan Reynolds egészen meglepő módon emlékezett meg.

A színész az Instagramon a platformon igen vaskosnak számító képválogatással köszöntötte kollégáját, mellyel egy rakás közös emléket igyekezett felidézni:

A képcsokorhoz Reynolds a következőt írta:

Remélem, kilencvenéves korunkig ezt fogjuk csinálni! Boldog születésnapot, Hugh Jackman! Rengeteg év, rengeteg kaland.

A köszöntés szívmelengető, de akik ismerik a két színészt, azokban maradhatott némi hiányérzet, hiszen Reynolds és Jackman arról híresek, hogy állandóan szekálják egymást, annak ellenére is – vagy éppen pont azért –, hogy ők ketten nagyon jó barátok.

Lehet, hogy a Deadpool & Rozsomák című Marvel-mozi sikere miatt érzékenyült el ennyire Reynolds, hiszen a film, melyben végre együtt játszott Jackmannel, 1,3 milliárd dollár felett termelt világszinten, ami azért már jó ok arra, hogy egy kicsit szüneteltessék egymás szívatását.

(Főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Ilyen sem volt még: videójátékban kampányolt az amerikai demokrata alelnökjelölt

Kamala Harris a World of Warcraft játékosait szeretné becsábítani a szavazófülkékbe.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés