Amennyire jól indított anno a Netflix sorozatokkal, annyira kottázták el a „mindent kiadunk, amihez csak egy kicsit is adja a nevét egy jó rendező, akinek az új filmje annyira pocsék, hogy a mozik nem akarnak hallani róla”-művelettel azt, hogy úgy gondoljunk rájuk, mint az állandó minőséget képviselő streamszolgáltató. De valami mostanában mintha kezdene a helyére kerülni. Még mindig nem minden filmjük és sorozatuk világrengető, de már akadnak olyan nagyon erős vagy csak szimplán baromi kellemes darabok, mint a most már szinkronnal is nézhető Dead to Me, vagy az Always Be My Maybe, amihez magyar felirat is van, bár már újabban nem is kérdés, hogy van-e felirat valamihez, szinte minden kap magyarítást, ami felkerül hozzájuk.

2018-ban az Annihilationnel gurítottak nagyot, amit azért nem vállaltak be a mozik, mert túlságosan bonyolult volt az átlagnézőnek, most viszont itt az I Am Mother, amit isten tudja, hogy miért nem vállaltak be a mozik. Csak mert ez a film teljesen oda való. Nem bonyolult, nem kíván túlságosan sok gondolkodást feltétlenül (azért nem árt hozzá), jól néz ki, fordulatos, izgalmas, és szinte sikít azért, hogy a mozi fojtogató sötétjében nézd többedmagaddal.

Alapvetően egy teljesen egyszerű posztapokaliptikus film az I Am Mother, amiben egy bunkerben életre kelt sok-sok ott tárolt embrió közül egy Anyának nevezett meglepően emberi robot egy kislányt, majd felneveli, és a legnagyobb békében élnek együtt. A lány, akit egyébként csak Lánynak hívnak, nem sokat kérdezősködik arról, hogy mi van odakint, de azt elárulja neki Anya, hogy a világ elpusztult, nincs kint senki, és nem érdemes kimenni, mert odakint csak a halál várja.

Némileg ellent mond Anya verziójának az, hogy egyszer csak valaki dörömbölni kezd az ajtójukon, és egyáltalán nem halott, ellenben teljesen úgy néz ki, mint Hilary Swank. Aztán ahogy kell, minden felborul. A túlélő szerint nagyon nem az Anya, akinek látszik, a lány pedig már azt sem tudja, hogy kinek higgyen. És ettől szép ez az egész.

Majdnem két órán keresztül megy a feszkó a fémfalak között, teljesen steril környezetben azon, hogy kinek a jó édes anyját kellene csókoltatni, hogy odakint valóban az van-e, amit Anya mond, vagy a kintről érkező nővel nincs rendben valami, és megpróbálja rászedni a lányt isten tudja, mire. És nem csak a feszkót tartja fent teljesen tökéletesen egészen a végéig, hanem az arányokat is.

Alapjaiban véve az I Am Mother egy sci-fi, amiben a szokásos „össze vagyunk zárva egy nagyon biztonságos helyen, és valami nagyon nem oké”-feelinget hozza, kb. mint az Alien, de nem tudod, hogy itt létezik-e Alien, csak azt, hogy valami nagyon nem kóser. Amikor belép a harmadik karakter a képbe, hirtelen thrillerré változik, senki sem hisz senkinek, aztán szépen lassan kiderülnek a dolgok, onnantól pedig már sci-fi horror-thrillerré fajul a dolog, de nem a keményebb fajtából, viszont annyira azért mindvégig kemény marad, hogy egészen a stáblistáig ne érezd magad kényelmesen a kanapén.

A Lányt alakító Clara Rugaard csodás, de lemossa őt a színről az összetört és rettegő Hilary Swank, viszont azt nehéz nem észrevenni, hogy menniyre jó a lány, úgyhogy valószínűleg mostantól többet foglalkoztatja majd Hollywood. De arra is érdemes nagy téteket tenni, hogy az elsőfilmet Grant Sputore sem most rendezett nagyjátékfilmet utoljára, mert ahhoz képest, hogy eddig csak egy tévésorozathoz és egy rövidfilmhez volt köze, a csávó konkrétan megrendezte az év egyik legjobb sci-fijét elsőre, ami meglepően okos, meglepően ügyes és gyakorlatilag mindenkinek jó. Annak is, aki nem akar sokat gondolkodni, és annak is, aki igen. Bár ehhez talán inkább Michael Lloyd Green forgatókönyvírónak van több köze, aki egyébént szörprájz-szörprájz, szintén elsőfilmes. Hát mi folyik itt Gyöngyösön?!

Az I Am Mother bőven az év egyik legkellemesebb meglepetése, amit jó lett volna moziban látni, de ez van, kénytelenek vagyunk beérni a Netflixszel. Szerencsésebb országokban látható lesz nagyvásznon is, mi viszont megnézhetjük egy nagy kanapén. A Netflixnél pedig jó lenne, ha ez lenne a minőségi alap, de nemsokára jön Adam Sandler új vígjátéka, amitől nem érdemes bármi jót is remélni.