Elszabadult a pokol Mexikóban.

Valóságos hadszíntérré változott Mexikó több állama, miután vasárnap a hatóságok megölték a Jalisco Új Generáció drogkartell hírhedt vezérét, az „El Mencho” néven ismert Nemesio Oseguera Cervantest, akinek halála után azonnal kitört a bosszúhadjárat, és több mexikói államban pusztító erőszakhullám söpört végig.

Már legalább hetvennégyen vesztették életüket, köztük a biztonsági erők huszonöt tagja, miközben a hadsereg több ezer katonát vezényelt az érintett régiókba a rend helyreállítására. Addig is a hatóságok és a nagykövetségek arra kérik a lakosságot, illetve a turistákat, hogy vonuljanak biztonságos helyre, és semmiképp ne hagyják el otthonaikat a válság végéig.

A káosz az infrastruktúrát sem kímélte, hiszen lángoló úttorlaszok bénították meg a főútvonalakat, a tömegközlekedés leállt, a repülőtereken pedig sorra törölték a járatokat a fegyveres konfliktusok miatt.

A közösségi médiában terjedő felvételeken kiégett járművek és vastag füstoszlopok látszanak, köztük a népszerű üdülőhelyen, Puerto Vallartán is. Egy amerika civil, Jerry Jones, aki négy éve él a városban, azt mondta, hogy

soha életemben nem tapasztaltam még ilyet”.

Elmondása szerint vasárnap reggel teljesen váratlanul érte őket a hír, az első jel pedig egy videó volt egy felgyújtott buszról, percekkel később pedig már az egész város felett füst szállt, és több mint harminc autó égett ki egy helyi üzlet parkolójában – a hatóságok sokáig nem adtak tájékoztatást, ezért az emberek boltokban rekedtek, miközben a város kísértetiesen csendessé vált, a közösség pedig saját erőből próbálta oltani a tüzeket és segíteni az élelem nélkül maradt turistákat.

A családjával ott élő kanadai tartalomkészítő, Marc-André egyik videójában szívszorítónak nevezte a történteket, hozzátéve, hogy eddig soha nem érezték magukat veszélyben Puerto Vallartában.

„Úgy nézett ki, mint egy igazi háborús övezet. (...) tűz volt mindenhol, mintha egyszerre száz autó égett volna a városban, majd nagyon csendes és nyugtalanító lett minden.”

Adryan Moorefield amerikai turista pedig úgy írta le az eseményeket, miután a hazaútját törölték, és az utcákon menekülő, ordítozó embereket látott, hogy

„teljesen sokkoló. Majdnem olyan érzés volt, mintha az Alkonyzónában lennénk.”

(Forrás: BBC, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

A Resident Evil 2 rendezője elátkozta azokat az arcokat, akik elspoilerezik a Requiem történetét

Már harminc éve velünk a Born Slippy. NUXX, e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés