A Microsoft a Developer_Direct nevű online prezentációban mutatta meg, hogy azért nem teljesen engedte el az exkluzív címek fejlesztését. Épp ideje volt valami hasonlónak, hiszen nem túlzás kijelenteni, hogy jelenleg a Sony köröket ver rájuk ilyen téren.

Az exkluzív felhozatal egyik legjobban várt darabja az újkori Wolfenstein-játékokkal hírnevet szerző MachineGames nevű stúdió által fejlesztett Indiana Jones-játék, amiről eddig csak annyit lehetett tudni, hogy készül, de most végre a címét is megtudhattuk, sőt bemutatták az első olyan előzetesét, ami már magából a játékból is tartalmaz képsorokat.

Az Indiana Jones and the Great Circle az alkotók szerint nagyon filmszerű kaland lesz, és az előzetes szerint tele lesz belső nézetes akciózással, fejtörőkkel és ostorcsattogtatással. Mutatjuk.

A megjelenés pontos dátumát még nem kötötték az orrunkra, de azt magunktól is tudjuk, hogy a játék kizárólag Xbox Series konzolokra jön.

Ez is érdeklhet:

Öröm, boldogság, megint fizethetsz az egyik legjobb PlayStation-játékért

A Sony megint a boltokba küldte a The Last of Us második részét, ezúttal Remastered alcímmel, kifejezetten a PlayStation 5-re felcsinosítva. Kérdés, megér-e a dolog 17 ezer forintot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Meghalt a világ legöregebb kutyája

AI-kvíz: kitalálod, milyen fogalmakhoz készítette a mesterséges intelligencia ezeket a képeket?

Nem tudod, miről maradtál le eddig, ha még nem láttad az Ugandai feláldozhatók előzetesét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
70% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.