Amióta Daniel Craig kiszállt a Bond-bizniszből, az angol szuperkém rajongói egyre csak azt találgatják, ki lesz az utódja. Sokáig az idén ötvenéves Idris Elbát emlegették, mint a legesélyesebb nevezőt, de a színész végül kiesett a pixisből, amikor a franchise csúcsproducerei egyértelművé tették, hogy az új Bond maximum negyvenéves lehet majd.

Ez pedig egy másik nagy kedvenc esélyeit is lenullázta, Tom Hardy ugyanis szintén nem felel meg az életkor tekintetében támasztott elvárásoknak. Most azonban megmozdulni látszik a gépezet, az Esquire ugyanis a The Sun értesüléseire hivatkozva azt közölte az olvasóival, hogy új favoritról csiripelnek a verebek.

Ő pedig nem más, mint Aaron Taylor-Johnson, aki a Ha/ver két részével lett ismert, majd a Bosszúállók: Ultron kora, a Godzilla és legutóbb A gyilkos járat című alkotásokban is megcsillogtatta a tehetségét.

A The Sun forrása úgy tudja, hogy az idén harminckét éves színész a minap egy titkos meghallgatáson vett részt, melyen ott volt Barbara Broccoli is, aki egyenesen imádta, amit látott, így jelenleg Taylor-Johnson a legesélyesebb a szerepre.

Mi ezzel a választással teljesen elégedettek lennénk. A srác karizmatikus, jól áll rajta az öltöny, és akciófronton is tapasztalt. Szurkolunk neki.

Ez is érdekelhet:

Guillermo del Toro közzétette az Avatar második részének első kritikáját

Már látott egy nyers változatot és nem tartotta magában a véleményét.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

A héten végre otthon is nézhető a tavalyi év legjobb magyar filmje

Anettka nélkül támad fel a Budapest TV, az MTV után maradt űrt pedig a Disco TV tömi be

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve