A természet mondjuk közben zokogott, de tény, hogy hatásos "leszoktató kúra".

James McAvoy épp egy játék, a 12 Minutes szinkronhangjaként ad interjúkat, és persze már előre ásítozhatnánk, hogy biztosan arról beszél, mennyire ismeri és szereti a játékokat, közben pedig azt sem tudja, hogy mit jelent a konzol szó. De nem, James McAvoy nagyon nagy gamer, annyira, hogy a 2006-os The Elder Scrolls IV: Oblivion brutálisan meghatározó élmény lett számára. Mondhatni, túlságosan is, mert a játék függője lett, végül pedig saját bevallása szerint fel kellett gyújtania a lemezt, hogy megszabaduljon a függőségtől.

A szenvedélye a munkája rovására is ment, ugyanis alvás helyett is az Obliviont tolta, amikor a Jane Austen magánélete című filmjét forgatta. Azt mesélte, hogy rengeteg szövege volt, nem csak egy apróbb szerepkéről volt szó, úgyhogy minden este 10-kor aludnia kellett volna, 6-kor pedig muszáj volt kelnie a meló miatt, helyette viszont hajnali 4-ig nyomta a játékot, mert képtelen volt abbahagyni.

Ez viszont nem a legrosszabb napja volt, ugyanis az egyik napon 5:35-ig játszott este 8-tól, ami azt jelentette, hogy kihagyta az alvást, hiszen 10 perccel később már jött is érte az autó, ami a forgatásra vitte. Ez volt az a pont, amikor tudta, hogy valamit tennie kell, úgyhogy fogta a lemezt, bedobta a kályhába, majd begyújtott. Azt mondta, nézte egy darabig, amíg olvad, majd konstatálta, hogy vége van.

A 12 Minutes állítólag nem okoz ilyen függőséget, de azért érdemes kipróbálni.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés