Gigantikus gödör keletkezett egy nagy útkereszteződésben Japánban, beszakadt az út, sérültek a közművek, de egy hét alatt helyreállítottak mindent. Bár az eset mémesült, attól még igaz – és volt is oka a gyorsaságra a hatóságoknak.

Időről időre felbukkan a neten egy mém: egy széles városi út, rajta egy hatalmas gödörrel, majd mellette ahogy az egész ismét rendben van, mindössze néhány nappal később. Legutóbb – mint a mémeknél általában – született egy újabb verzió, ahol kiegészítették ezt a „my hometown” változattal, ahol sokkal hosszabb idő, 27 év alatt sem történt semmi egy sokkal kisebb gödörrel:

A „my hometown” poén mindenkinek világos, viszont az első változat, a villámgyorsan rendbe kapott óriásgödör annyira erős, hogy ismét lecsekkoltuk, mi is történt valójában. Nos, az eset eléggé gazdagon dokumentált, így pillanatok alatt számtalan cikket, videót találni a témában:

2016. november 8-án a japán Fukuoka városában egy víznyelő alatt szakadt be az út, először csak kisebb területen, ám a fokozatos omlás végére 30 méter hosszú, 27 méter széles, 15 méter mély gödör keletkezett.

Önmagában is nagy területről van szó, és mint a képen is látjuk, a soksávos út alatt rengeteg közmű van: víz- és elektromos vezeték, telefonhálózat, felül meg jelzőlámpák, villanypóznák, járda, parkolóhelyek. Az omlásról készült videók mutatják igazán, mekkora kár keletkezett.

Ennél már csak az a súlyosabb, ahogy helyrehozták: hét nappal később ismét zavartalanul haladt a forgalom az adott szakaszon.

Ez a gyorsaság a kívülállóknak szinte felfoghatatlan, 2016 őszén a világ egy pillanatra kollektíven meghajolt a japán munkakultúra előtt, bármiféle túlzás nélkül. Rizsszemnyit sem kisebbíti a fukuokai építőmunkások érdemeit, de a szupergyors helyreállításnak pragmatikus okai is voltak. A víznyelő a közeli házakat is fenyegette, ezért az éjjel-nappal dolgozó munkások kettő nap alatt feltöltötték a gödröt, amihez 6200 köbméter homok és cement kellett, írta akkor a Guardian. Ezen kívül a forgalmas csomópont javítása a város közlekedése szempontjából is fontos volt, továbbá a természeti csapás az áramkimaradás mellett zavart okozott a gáz- és vízellátásban, illetve a telefonhálózatban is.

Azt pedig, hogy nem sérült meg senki, már a kamik intézték – vagy a fokozatosan beomló útszakaszt időben lezáró hatóságok.

És mi történt, miután egy hét alatt felszámolták a káoszt, és a korábbi alépítményt egy harmincszor erősebbel pótolták? A hatóságok elnézést kértek a kellemetlenségért, továbbá közel száz embernek, akik a helyreállítás alatt nem tudták üzemeltetni a vállalkozásaikat, még az év vége előtt kompenzációt fizettek.

Amerikai, német, kanadai és brit kommentelők egyöntetű véleménye szerint „nálunk ez hónapokig tartott volna”, egy mexikói pedig azt írta: „nálunk csak simán feltöltötték volna vízzel, majd pénzt kértek volna, hogy úszhass benne.” A Player korabeli szavazásán a vicces kedvű 5% azt mondta, nálunk egy nap alatt megjavítanák az utat, a nagy többség (53%) fél évet mondott, míg 26% szerint úgy maradna örökre.

A helyreállításról Tesz-vesz várost idéző timelapse videó is készült, hangulatos J-pop aláfestéssel:

Ez is érdekelhet:

Az Akira ihlette úszóvárost tervez Tokió

Ezerhektáros kísérleti várost tervez Tokió, ami ellenáll járványnak, klímaváltozásnak, energiaellátási bizonytalanságoknak. A projektet egy klasszikus sci-fi Neo-Tokyója ihlette.

A világ legérdekesebb hídjai között akad egy pár furcsaság

Mutatunk nyolc látványosan különleges hidat.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezőjének új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában