Gyerekkel moziba járni azért is veszélyes, mert míg ő rommá röhögi magát a cuki lényeken, mi izzadva szenvedjük végig azt a másfél órát, ha a film nem akar a haverunk lenni. A Jégkorszak még mindig a jó barátunk.

Már megint 3D-ben, újra a régi szereplőkkel indul a balhé. Bár a sorozat az első rész után már sokkal erősebben célozta meg a fiatal korosztályt, valamiért felnőtt fejjel is kíváncsiak vagyunk Sidre, meg az idióta Motkányra, aki nehezebben tudja beszerezni a makkot, mint az egyszeri rajongó az Amerikai nindzsa első részét narrátorral.

A fagyás megvolt, az olvadás megvolt, kalandoztunk a dínókkal, úgyhogy nagyon meg kellett izzadnia a forgatókönyvíróknak a negyedik rész irányvonalával, de amikor eszükbe jutott a kontinensek kialakulása, felszáradtak az izzadtságcseppek, mindenki kezet fogott mindenkivel, kiosztották a prémiumokat, de ezután mégsem estek bele abba a hibába, hogy egy minimális sztorival szúrják ki a szemünket. Vagy a gyerekét.

Manny most már apuka, szeme fénye, Kisbarack már pasizik, amit a böhöm nagy mamut nem néz jó szemmel. Megérkezik Sid családja, akik jól rá is sózzák a lajhárra annak nagymamáját, hogy mostantól a fura beszédű állatot idegesítse tovább, és ne őket. Eközben Motkány már megint bajt okoz, most épp a kontinentális szakadást idézi elő egyetlen makk földbe helyezésével, aminek köszönhetően Manny és barátai egy darab jég hátán elszakadnak a családjuktól és szeretteiktől, hogy gonosz kalózok karmai közé kerüljenek, és a karmokat ezúttal tessék szó szerint érteni.

Nyilván a Jégkorszak 4-et a gyerekek fogják a leginkább élvezni. Minden pillanatán érezni, hogy őket próbálják meg kiszolgálni a cuki állatokkal, az apa-lánya konfliktussal, a teljesen felesleges dalbetéttel, de hogy mi se unatkozzunk, néha bedobnak egy-egy poént a felnőtteknek is. De van annyira szemét a film, hogy amikor már elkönyvelnénk, hogy marha öregek vagyunk ehhez az egészhez, jön egy olyan egysoros beszólás, vagy egy filmes utalás, ami visszazökkent, és kíváncsi leszel, mi jöhet még. Külön pluszpont a készítőknek a hörcsögökért, akik első ránézésre azonnal kiverték a biztosítékot, de amint harcosokká válnak, inkább felnőttes poénokat hoznak, mintsem gyerekes baromkodásokat. Arról pedig nem is beszéltünk, hogy maga a főgonosz, Beles is kifejezetten rémisztő, nagyon jól animált majom, olyan arckifejezésekkel, amelyek a frászt hozzák majd a gyerekekre, mi viszont nem fogjuk visszakövetelni miatta a mozijegy árát.

A Jégkorszak 4 tehát hozza az elvárt színvonalat, és bár nem annyira emlékezetes darab, mint az első volt, mégis nehéz rosszat mondani rá, hiszen mindenkit kiszolgál, mindenki számára szórakoztató, itt-ott hangosan röhögős, remek 3D-vel megáldott darab. És akinek ez sem elég, az vegye számításba, hogy a mozi előtt egy Simpsons kisfilmet is kap abszolút grátisz, a The Longest Daycare-t, amiben Maggie Simpson… de hát ne lőjük le a poénokat. Annyit elárulhatunk, hogy a pár perc alatt akad belőlük bőven.

A Player minden héten elmondja, mit érdemes nézned, és mit kell messziről elkerülnöd, ha mozizni akarsz!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés