A Deadline adott hírt arról, hogy DiCaprio nemcsak producerként, de főszereplőként is részt fog venni annak a filmnek a munkálataiban, mely a modern történelem egyik leghíresebb szektavezéréről fog szólni. Arról a Jim Jonesról, aki a hetvenes években az Egyesült Államokból egész gyülekezetét Dél-Amerikába költöztette, hogy egy saját magáról elnevezett városban építsen fel egy vallásos-szocialista utópiát. Jones földi pályafutása döbbenetes tragédiával ért véget, mely az egész világot sokkolta.
Már a történet eleje sem tündérmese, mondhatni a baljós végzet a kis Jimmy gyermekkorában lett a sorsába kódolva. Apja egy gáztámadás során súlyos sérüléseket szenvedett az első világháborúban, így Amerikába már hadirokkantként tért vissza. Mivel az államtól kapott járandóság nem volt elég, hogy eltartsa a családját, légzési nehézségei ellenére is nehéz fizikai munkát kellett vállalnia.
A nagy gazdasági világválság aztán végleg betette a kaput. A családot kilakoltatták, mivel nem tudták fizetni a házukra felvett jelzálogkölcsön részleteit. A rokonok segítségével sikerült végül beköltözniük egy aprócska házikóba, miközben az apa egészsége tovább romlott. Ez rá is nyomta a bélyegét a család életére. Az akkoriban még óvodáskorú Jimnek egyszerűen nem jutott elég szeretet.
Miután beíratták az iskolába, a gyerek érdeklődése az egyház felé fordult. Életrajzírói szerint kétségbeesetten kereste a valahova tartozás érzését, azt a bennsőséges, nyugodt környezetet, amit otthon soha nem kaphatott meg, ám az Igét nem sikerült neki olyanformán értelmezni, ahogy azt a kortársai tették.
Jim Jones már tízévesen a halál megszállottja volt.
Emberünk kedvenc időtöltése az volt, hogy iskola után temetéseket rendezett az út mellett elcsapott állatok számára. Ehhez próbált közönséget is toborozni, de mivel a kortársai szívesebben töltötték a szabadidejüket bármi mással, a legtöbbször egyedül kellett a hobbijának hódolnia. Ha nem talált friss állati tetemet, állítólag később attól sem riadt vissza, hogy csináljon magának.
Ejnye, de rakoncátlan ez a gyerek!
A harmadik osztály végére kész voltam arra, hogy öljek – emlékezett vissza Jones korai éveire. Úgy értem, annyira agresszív és ellenséges voltam, hogy simán meg tudtam volna ölni valakit. Senkitől nem kaptam sem szeretet, sem megértést.
Az intő jelek nem merültek ki abban, hogy Jimmy szeretett temetősdit játszani. Olykor azzal kérkedett, hogy emberfeletti képességekkel rendelkezik. Egyszer például el akarta hitetni az osztálytáraival, hogy tud repülni, és ezt bebizonyítandó, leugrott a tetőről és eltörte a karját. Később elkezdett goromba csínyeket elkövetni a helyi templom kontójára. Tehénürülékkel kente össze a Bibliát és belepisilt a szenteltvízbe. A második világháború kitörése után egy darabig a fasizmus megszállotjává vált, annyira megbabonázta a nemzetiszocializmus fegyelmezettsége, a német nép összetartása és legfőképp vezetőjének karizmája és az általa kiépített teljhatalom gondolata.
Középiskolásként sem lett belőle népszerűbb srác. Míg a kortársai farmerban és pólóban jártak gimibe, ő kizárólag templomi öltözetet volt hajlandó viselni. Ha ez nem lenne elég, felvette azt a nem túl szimpatikus szokást, hogy nem válaszolt senkinek. Kizárólag akkor volt hajlandó kommunikációra, ha azt ő kezdeményezte, minden más esetben egyszerűen nem vett tudomást a környezetében lévőkről.
Ha úgy gondolod, hogy egy ilyen ember biztosan elszigeteltségre lesz kárhoztatva egész hátralévő életében, nagyobbat nem is tévedhetnél. Jones ugyanis meg volt győződve arról, hogy nagy dolgokra hivatott, a kiválasztottságérzés ráadásul azzal párosult, hogy egy elvakult szerelmes lendületével vonzódott a kor legnagyobb közösségépítő erőihez. Egyszerre volt marxista és egyházfi.
Amikor az ötvenes évek második felében az államhatalom elkezdte üldözni a kommunistákat, Jones rájött, hogy a nézetei többé már nem szalonképesek Amerikában. Ő azonban nem adta fel. Ahelyett, hogy dobta volna addigi világképét, hogy keressen egy népszerűbbet, elhatározta, hogy a mozgalmi hevületet átviszi egy olyan színtérre, ahová nem ér el az FBI keze: saját egyházat alapított.
A Népek Temploma
A Népek Temploma nevű gyülekezet úgy indult, mintha emberünk tényleg szebbé akarná tenni a világot. Közkonyhát üzemeltetett a hajléktalanok számára, az elszegényedett munkanélkülieknek ruhát adott állásinterjú előtt, feleségével együtt pedig összesen nyolc gyermeket fogadtak örökbe, akik mind különböző rasszúak voltak, ezzel is bizonyítva, hogy a szeretet és a jóság mindenkit megillet. Jones minden fórumon fellépett a rasszizmus ellen. Közben a marketingre is maradt ideje, rádióműsorokban szerepelt és a lapokban is hirdette magát.
Ahogy azonban növekedett a Népek Temploma közönsége, Jones-ból elkezdett kibukni a megalomán vezető. Egyre fanatikusabb lett beszédeinek stílusa, a Bibliát pedig egyre kevesebbszer idézte, helyette a saját gondolataival kezdte el megtölteni követőinek fejét. Ez természetesen létszámcsökkenéssel járt, de kétségkívül ez volt a helyes döntés, ha egy profitábilis üzleti modell felépítése volt a cél. A Jonesszal maradt hívek ugyanis már nem egyszerűen Atyámnak, hanem egyenesen Prófétának szólították a vezetőt és zokszó nélkül utalták be személyes vagyonukat a közösbe.
Emberünk egyre látványosabb mutatványokat vállalt, hogy fenntartsa kiválasztotti imidzsét. A prédikációi alatt embereket gyógyított, melyek során többször is előfordult, hogy mozgássérült híveket állított fel a kerekesszékből, és saját elmondása szerint kézrátétellel tudta gyógyítani a rákos megbetegedéseket. Jonest ráadáaul a hetvenes évek elejéig a külvilág is egy különleges emberként ünnepelte. Több rangos társadalmi elismerést is kapott a rasszizmus elleni harcának köszönhetően, politikusokkal és egyházi vezetőkkel parolázott.
A hetvenes évek elején aztán a sajtó már nem tudta figyelmen kívül hagyni a szocialista-vallásos nézeteivel egyre nagyobb követőtáborral rendelkező vallási vezető személyét. 1972-ben a San Francisco Examiner cikksorozatban leplezte le az önjelölt gyógyító trükkjeit, melyre válaszul Jones és hívei felvásárolták és megsemmisítették az újság összes példányát a gyülekezetnek akkor helyet adó kaliforniai városban.
Egy évvel később megint borult a bili. Egy átfogó oknyomozás során nemcsak a megrendezett csodákra derült fény, de arra is, hogy a Próféta kegyetlenül bánik a gyülekezetében lévő nőkkel, akiket gyakorlatilag a háreme tagjaiként kezelt, a komoly szexuális visszaélesekre pedig bizonyítékokat is sikerült beszerezniük az újságíróknak. A kevésbé fanatizált tagok lassan elkezdtek kiválni a szervezetből, és hiába átkozta őket a vezető a kiderült mocsokságokat koholt vádaknak nevezve, végül a hatóságok sem hagyhatták figyelmen kívül a kibontakozó botrányt. Az eljárásokat Jones politikai kapcsolatainak köszönhetően egy darabig sikerült eltussolni, de '78-ra végleg elfogyott emberünk körül a levegő.
Mivel kapcsolatai addigra már nem akartak vele közösséget vállalni, az amerikai sajtó leleplező cikkei pedig egyre nagyobb nyomás alá helyezték a bűnüldöző szerveket, Jonesnak muszáj volt lépnie, hogy megelőzze az újabb vizsgálatokat.
1200 követőjével együtt elköltözött hát a Dél-Amerika északkeleti részén fekvő egykori brit gyarmaton, Guyanában felépített faluba, hogy közösségét a hatóságok vigyázó szemeitől messze, a dzsungel ölelő karjaiban vezesse át egy szebb korba.
Jonestown
Az önmagáról elnevezett királysága teljhatalmú uraként Jim Jones eszét végleg elvette a megalománia és a paranoia. Jonestown egy önfenntartó közösség volt, ahol mindenkinek részt kellett vennie a munkában, de ez a gyakorlatban nem úgy nézett ki, mint egy független, dolgos és boldog emberekből álló utópisztikus városállam. A helyzet jobban hasonlított egy munkatáborra, ahol az épületekre szerelt hangosbeszélőkön keresztül egész álló nap üvöltöttek Jones végtelenített prédikációi, és ahol a híveknek gyakran csak néhány óra pihenés volt engedélyezve, az ellenszegülést pedig komoly testi fenyítéssel és éheztetéssel büntették.
A tábor lakói teljesen kiszolgáltatottak voltak a vezető kénye-kedvének, aki meggyőzte őket arról, hogy a világ gonoszsága ellen csak itt lehetnek biztonságban. A hívek, ha volt is személyes vagyonuk, azt az utolsó centig átadták a Prófétának, családjukat pedig vagy magukkal vitték, vagy mindennemű kapcsolatot megszakítottak az otthoniakkal.
Jones a teljes elszigeteltség, a folyamatos fizikai terhelés és a hangosbeszélőből üvöltöző hagymázas eszmefuttatások segítségével sikeres agymosást hajtott végre a közösség tagjain, akik lassan kérdés nélkül engedelmeskedtek a legkegyetlenebb parancsnak is. Ő maga trónon ült, magát Jézushoz hasonlította, a követői útlevelét elkobozta, a szökni próbáló renitenseket pedig keményen megbüntette leglojálisabb követői segítségével, akiknek fegyvereket is vásárolt. A táborban a bizalmatlanság légköre uralkodott. Senki nem merte felemelni a szavát a diktátor ellen, hiszen a zendülőkre akár kígyókkal teli verem is várhatott.
Hogy fenntartsa a félelmet és a folyamatos fenyegetettség érzését a híveiben – mely ellen természetesen csak ő tudja megvédeni őket –, Jones rendszeresen gyakorlatokat csinált, melyeket ő maga csak fehér éjszakákként emlegetett. Ezek úgy kezdődtek, hogy a hangosbeszélőkből elkezdett üvölteni a riadójel, majd a vezető a szekta össze tagját Jonestown központi épületébe parancsolta, ahol elmondta nekik, hogy az Államok kormánya elrendelte a megsemmisítésüket és a katonák már úton vannak a falu irányába a dzsungelen keresztül. A hitelesebb színjáték érdekében olykor a fegyveres őrség tagjait a fák közé parancsolta azzal, hogy tüzeljenek a fegyvereikkel.
Az egyik ilyen fehér éjszakán azzal állt a követői elé, hogy minden remény oda, a kormány bérgyilkosai már a falu határához értek, ezért nincs más hátra, a halálba kell menekülniük az állam terrorja elől. A híveknek gyümölcslevet osztott szét, melybe előzetesen ciánt csepegtettek, majd arra utasította őket, hogy egyszerre hajtsák le a poharak tartalmát. Aztán imádság következett, melynek végeztével Jones elmondta, hogy az egész csupán gyakorlat volt, de már közeledik az óra, amikor tényleg nem lesz más választásuk, mint az öngyilkosság.
...és végül a téboly
Ezer amerikai állampolgár elnyomását nem lehet sokáig úgy szervezni, hogy arról a külvilág ne szerezzen tudomást. 1978 novemberében egy kongresszusi képviselő, bizonyos Leo Ryan néhány újságíróval, az NBC forgatócsoportjával és a Népek Temploma néhány kiszállt tagjával együtt Jonestownba látogatott, hogy kivizsgálja a komoly emberjogi aggályokról szóló híreszteléseket.
A csapatot maga Jones fogadta a falu központi épületében, a követőket pedig előzetesen kioktatta, hogyan viselkedjenek, hogy a szekta egy boldog, kiegyensúlyozott közösség benyomását keltse. Ryan akkor vette észre, hogy valami nem stimmel, amikor az egyik szerencsétlen helyi átadott neki egy levelet, amiben arra kérte, hogy őt, és még néhány másik sorstársát vigye vissza az Államokba.
Amikor Ryan előállt azzal, hogy néhány embert magával akar vinni, a szekta egyik tagja egy késsel nekitámadt. Az indulatokat Jones még a helyszínen lehűtötte, és hogy ne legyen az esetből nagyobb baj, megengedte, hogy a Népek Temploma néhány tagja a képviselő kíséretével együtt elhagyja a tábort.
Miután azonban Ryan és csapata elmentek, a Prófétán ismét eluralkodott a paranoia. A fejébe vette, hogy a történtek miatt a képviselő az FBI-jal fog visszatérni, és megtörténik a legrosszabb: elveszik tőle azt a korlátlan hatalmat, amit addigra a táborban élő szerencsétlenek fölött gyakorolt. Ráparancsolt tehát a fegyveres őrség tagjaira, hogy végezzenek a betolakodókkal.
Ryanék éppen a reptéren várakozó gépekbe szálltak be, amikor a fegyveresek egy traktor által vontatott utánfutón felgördültek a kifutó betonjára, lepattantak a platóról és tüzet nyitottak.
A kongresszusi képviselőt és a kíséret négy tagját a hirtelen kirobbant golyózáporban szó szerint kivégezték.
Amikor Jones megtudta, mi történt, tudta, hogy innen már nincs visszaút. Azt is tudta, hogy a különítmény életben maradt tagjai értesíteni fogják a hatóságokat, mely a katonaság segítségével hamarosan bevonul Jonestownba, hogy elfogja a bűnösöket és véget vessen az ő uralmának. Úgy érezte, nincs más választása. A mikrofon után nyúlt és elrendelte Jonestown utolsó fehér éjszakáját.
Tömeg(es ön)gyilkosság
Jones az egész falut a főépületbe parancsolta, ahol közölte velük, hogy ez most nem gyakorlat. Ryan halott, és csak idő kérdése, hogy a kormány parancsára kommandósok ereszkedjenek le kötélhágcsókon Jonestown főterére, hogy mindenkivel végezzenek, a gyerekeket és az időseket pedig halálra kínozzák. A menekülésnek egyetlen útja maradt, a forradalmi öngyilkosság, amit ciánkálival és nyugtatóval összekevert üdítő segítségével mindenkinek végre kell hajtania.
Mivel az utolsó percekről hangfelvétel készült, pontosan tudni lehet, mi történt azon a végzetes estén. A hír hallatára néhányan sírni kezdtek, mire Jones rendre intette őket.
„Elég ebből! A hithű szocialisták nem így halnak meg. Méltósággal kell meghalnunk! Ne féljetek a haláltól!”
A felnőttekre ráparancsolt, hogy először a gyermekeiket itassák meg a méreggel, majd ők maguk is igyanak. Jones felesége tiltakozni kezdett a gyerekek megölése ellen, ezért őt az őrség lefogta, kivitték a teremből, majd csak akkor hozták vissza, amikor már a felnőttek osztogatták egymásnak a poharakat, bennük a halálos méreggel. Aki nem volt hajlandó meginni a koktélt, annak a fegyveres őrség tisztán adta be a ciánkálit fecskendőn keresztül.
Aznap a szekta 914 tagja hajtotta örök álomra a fejét, köztük 276 gyermek. A második világháború óta ezen a napon vesztette életét a legtöbb amerikai állampolgár egyetlen esemény következtében, és ez a tragikus rekord egészen 2001. szeptember 11-ig érvényben is maradt.
Csak azok tudták elkerülni a szörnyű eseményt, akik a dzsungelbe vetették magukat vagy elbújtak a lakóházakban, mielőtt Jones ráparancsolt volna az őrség tagjaira, hogy vegyék körbe a főépületet és erőszakkal tartsák vissza a távozni készülőket.
A Népek Temploma örült uralkodójára a helyszínre érkező rendőrök találtak rá a főépület szónoki székében ülve, koponyáján lövedék ütötte lyukkal.