Nyolc évvel ezelőtt mutatkozott be a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata, a Stranger Things, melynek már az ötödik évadát várják a rajongók.

Ami egyébként a történetet is le fogja zárni, ennek pedig épp ideje volt, hiszen nyolc év alatt a széria sztárjai bizony kiöregedtek azokból a karakterekből, akik miatt működött a formula.

A sorozatból talán a Tizit játszó Millie Bobby Brown futotta be eddig a legnagyobb karriert a Netflixnek köszönhetően, mely az Enola Holmes formájában egy új franchise sztárjává is tette, és az ötödik évad után sem engedi el a kezét.

Brown tehát sokat köszönhet a Stranger Things-nek, ami a jelek szerint nemcsak ezért, de az itt megismert emberek miatt is különleges helyet foglal el a szívében. Erre pedig nincs is jobb bizonyíték, mint az a videó, amit az ifjú színésznő a minap osztott meg az Instagramon. A lapozható bejegyzésben megosztott néhány, a korábbi évadok során készült képet, majd egy klipet, melyben az látható, amint a stábtól búcsúzik az utolsó forgatási napon, és ezt nem bírta ki pityergés nélkül.

Egyáltalán nem állok készen rá, hogy elbúcsúzzak tőletek, srácok. Imádlak titeket, és örökké őrizni fogom az emlékeket, amiket veletek együtt, családként szereztem – mondta elcsukló hangon a jelenlévőknek.

Az itt látható galéria végén látható a búcsúról készült videó:

A Stranger Things utolsó évadának még nem ismert a premiernapja, valamikor jövőre érkezik a Netflixre.

Ez is érdekelhet:

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

Garantált, hogy az S-betűs szuperhős rajongói közül sokan fognak fanyalogni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
18% Nem, tök jó, hogy van.
58% Azonnal, értelmetlennek tartom.
24% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Nem vacsora, nem virág: ez most a legjobb Valentin-ajándék pároknak
Hirdetés