Az egész sztori egy mostanra rasszistának bélyegzett A Simpson-család karakterrel, az indiai származású Apuval kezdődik, akit harminc évig a fehér bőrű Hank Azaria szinkronizált.

Tavaly januárban aztán Azaria lelépett a sorozatból, majd a karaktert is törölte a stúdió, néhány napja pedig a színész elmondta, hogy borzalmasan szégyelli magát, amiért Apu figuráján keresztül harminc évig táplálta az ázsiai-amerikaiakkal szembeni előítéleteket, egyúttal elnézést kért minden érintettől, akit a munkájából kifolyólag megsértett.

Apu és Azaria

A 81 éves angol humorista, John Cleese ezt nem akarta szó nélkül hagyni, és a Twitteren közzétett bejegyzésében alaposan nyakon öntötte Azariát vitriollal:

Nem akarok lemaradni Hank Azaria mögött, ezért a Monty Python nevében bocsánatot szeretnék kérni minden jelenetünkért, melyekben a fehér angolok kontójára vicceskedtünk. Elnézést kérünk, ha ezzel esetleg bárkinek szorongást okoztunk!

Zseniális szarkazmus, bár azt azért hozzá kell tennünk, hogy Azaria fehér férfiként csinált viccet az indiaiakból, míg Cleese fehér angolként gyakorlatilag önmagát is kifigurázta. Nem ugyanaz tehát a két történet, de ennek ellenére is értjük, mit üzen az angol humorista:

aki nem érti a viccet, a panaszával forduljon a fal felé!

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Anettka nélkül támad fel a Budapest TV, az MTV után maradt űrt pedig a Disco TV tömi be

Klausztrofóbiások nagyon nem fogják szeretni ezt a horrort

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
43% +10 éve