A Fekete mise minden idők egyik legkeresettebb bűnözőjét, James „Whitey” Bulgart (Johnny Depp) veszi elő, aki Bostonban tett meg ezt-azt kedves barátaival azért, hogy a tisztes életmódtól távol helyezkedjen el. Whitey ügyesen csusszant ki az FBI kezei közül minden egyes alkalommal, ami nagyban köszönhető annak a ténynek is, hogy egyik embere, John Connolly (Joel Edgerton) is az FBI-nak dolgozott, aki még arra is rábeszélte Whitey-t, hogy segítsenek egymásnak a siker érdekében. Mindenki fedezett mindenkit, de ahogyan az lenni szokott, előbb-utóbb kiborult a bili.

A Black Mass nagyon igyekszik, hogy a legnagyobb bűnfilmek közé kerüljön, és tényleg elég kevés hiányzott ahhoz, hogy egy modernkori klasszikus kerekedjen belőle. Depp isten tudja, mióta nem volt már ennyire jó, minden egyes másodpercben rettegsz tőle, főként azért is, mert tudod, hogy a valóságban is megtörtént eseménysort látsz, de Joel Edgerton az, aki mégis esélyesebb egy Oscarra, mivel a korrupt FBI-ügynök szerepében konkrétan lejátssza a csillagokat az égről. Edgerton mindig jó, de most felülmúlta önmagát, és sokszor még Depp beteges játékát is elhomályosítja a jelenléte.

A baj mindössze az, hogy nagyjából a film 2/3-ánál, a sokadik értelmetlen és kegyetlen gyilkosságnál valami eltűnik, nem tud végül katarzist okozni, nem tudsz fellélegezni a kártyavár összeomlásakor, hanem tudomásul veszed a történteket, és távozol a moziból. A bűnfilmeknek azonban kötelezően a súlyos mocsokba kell rántaniuk, át kell élned a magasságokat és a mélységeket is, de a Fekete misében eltűnik a varázslat, a lecke felmondása, és sok nagyon jó színész nagyon jó játéka marad meg. Így sincs miért szégyenkeznie azonban a filmnek, mivel messze az utóbbi évek legjobb maffiamozija lett, ami ha nem lenne ennyire puritán, az utóbbi évtizedek legjobbjai közé is befért volna. Oscar bácsi pedig valakinek gyünni fog.