Persze hozzá is kellett tennie valamit az eredeti képlethez, és tulajdonképpen egyáltalán nem végzett rossz munkát, de sajnos valahol elveszett mindaz, amit mondani akart a filmjével. A Jurassic Park negyedik epizódja ugyanis egyfajta kritika szeretett volna lenni a modern társadalomról, ami vérengzéssé válik, de helyette csak egy korrekt akciófilm lett, ami igyekszik annyiszor megidézni az első részt, amennyiszer csak tudja.

A történet szerint a Jurassic Park a nem túl pici kezdeti fiaskó után Jurassic World néven mégis kinyitott, az emberek pedig özönlenek a szigetre jó pénzért dínót simogatni. De a gaz embereknek semmi sem elég: nagyobb, gyorsabb, drasztikusabb dínókat akarnak látni, ha már befizettek, és valamit ki is kell találniuk ahhoz, hogy a látogatószám ne csökkenjen egy tetszőleges magyar zsákfalu teljes lakosságának szintjére. Szakemberek szorgos kezei által létrejön egy új faj, az Indominus Rex, amit innen-onnan foltozgattak össze dínófalva laboratóriumainak szakemberei, róla azonban egyből kiderül, hogy nem túl jó fej, ellenben nagyon rossz. Igen, egy gyilkológép született, ami hogy-hogy nem elszabadul átvenni az uralmat a sziget felett.

Magyarul: van valami baromi nagy a szigeten, ami elszabadul, aztán jön a futás, meg a sikoltozás, ahogy azt Jeff Goldblum anno találóan megjegyezte. A Jurassic World egyértelműen az első rész nyomdokaiba szeretne lépni, ami végülis sikerül neki, de azért valljuk be őszintén, nem volt nehéz legyőzni két olyan filmet, mint a Jurassic Park második és harmadik része. Itt is vannak megmentésre váró gyerekek, nő, férfi, de míg az első rész egy Michael Crichton könyvéből készült ízig-vérig kalandfilm volt, a Jurassic World már sokkal inkább egy gyerkőcök által is bátran befogadható akciófilm lett.

És valahol itt veszít majd el sok nézőt. Az idomítható raptorokat még csak-csak beveszi az ember gyomra. De a film már nem varázsol el, csak szórakoztat, ráadásul alig tud felmutatni igazi karaktereket, annak ellenére sem, hogy elég sok időt szánnak a „felépítésükre”. Semmit sem tudunk meg Chris Pratt karakteréről, csak annyit, hogy bátor, Bryce Dallas Howard üzleties, de jószívű, Vincent D’Onofrio gonosz, a többiek meg jóformán ott sincsenek. Igazi karakterek híján pedig igazi dráma sincs, nem lehet annyira izgulni a gyerekekért, mint az első rész csemetéiért (bár ott meg tulajdonképpen többen szurkoltak annak, hogy a kicsi Tim ne jusson át a kerítésen). Azért meg pláne nem fogunk jobban aggódni, mert 20.000 ember van veszélyben. Instant Godzilla-üzemmód: on, sok ember találkozzon a nagy szörnnyel, a menekülésre ne legyen esély. Oszt jó napot.

De mindettől függetlenül mégis lehet szeretni a Jurassic Worldöt, már ha nem várunk tőle sokat, mivel még mindig lúdbőrözik az ember karja a régi zenéket hallva, jól is néz ki a film (bár köszönőviszonyban sincs a dínók élethűsége az első résszel), és ha gyerek lennék, biztosan sikongattam volna egészen a stáblistáig. Egy sima, nyári blockbuster lett, ami sajnos túl sokat „vett kölcsön” az első rész elemeiből, de mindezt úgy, ahogy azt a film mondani szerette volna, azaz a mai igények szerint adagolva: gyorsabban, nagyobb fogakkal, nagyobb pusztítással, mert erre fizet be a nép.

És ez így is lesz, a Jurassic World sikerre van ítélve, csak éppen a rendező úr nem tudta teljes egészében véghezvinni a tervét. Nem érezni, hogy azért van minden egyes helyszín márkanévvel ellátva, mert ezzel is a fogyasztói társadalom nevetségességét akarta hangsúlyozni, nem sikerült az akciófilmes elemek közé elég kalandot keverni, és sikerült már megint egy olyan szájbarágós tanulságlevonást mutatni az utolsó pár másodpercben (ha összefogunk, minden sikerülhet), ami hihetetlen, de úgy néz ki, mostanában valamiért minden amerikai filmbe kell (Törésvonal, Holnapolisz). Mindegy, ne legyünk szomorúak, ha csak szórakozni akarunk, akkor működhet a Jurassic World, de nem szabad tőle többet várni egy nyári blockbusternél.