Jurij Neszterov Kelet-Ukrajnában született 1954-ben, majd a fővárosba költözött, ahol 1976-ban végzett mérnökként. Nem tanult soha fotóművészetet, egyszerűen csak szerelmes lett a fotózásba, így néhány évnyi mérnökösködés után eldöntötte, hogy pályát vált és ezután az összes idejét ennek szenteli.

Jurij a kilencvenes évektől egészen napjainkig fényképezte a fővárost, pontosabban az ott élő embereket, hiszen számára mindig az ember volt a lényeg. Ő maga azt mondja, hogy gyakran megkapja a kérdést, ez vagy az a kép mikor, pontosan hol készült, amire ő mindig ezt szokta válaszolni:

Egy világban, melyben emberek élnek a gondolataikkal, csalódásaikkal és reményeikkel.

A művész Kijevről készült képeit szétveti a hangulat, az ember szíve pedig majd' beleszakad.

(Forrás: Flashbak)

Ez is érdekelhet:

Az ukránok azt ígérik az elfogott orosz katonák édesanyjainak, hogy ha személyesen mennek értük Kijevbe, visszakapják gyermekeiket

Lehet, hogy csak az információs hadviselés egy újabb fegyvere, de az ötlettől összeszorul az ember torka.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

Nagyon buta a telefonja, ezért a 112-től kérdezte meg, aznap is van-e lecsófesztivál

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve