Az írók húztak egy merészet, de azért nem nagyon (Hank nem kezdett el hirtelen a férfiakhoz vonzódni), mindössze annyi történt, hogy a negyedik és az ötödik etap története közben eltelt majdnem három év. Becca közben felnőtt, egyetemre jár, Karen férjhez ment és boldogan él a mangina-mesterrel, az alkoholról lejött Bates-szel, Marcy és a lófarok-császár Stu szinte ki sem szállnak egymásból, Moody pedig egy 10-es skálán 11-es őrültségi faktorral rendelkező barátnőt készül éppen kidobni jelenlegi lakhelyén, New Yorkban. Aztán egy meló megint Los Angelesbe szólítja. Innen indulunk, és nem is nagyon mozdulunk semerre.

A Californicationt már régen nem a feszesen összerakott sztorija miatt nézzük. Kit érdekel, amikor Hank Moody minden részben zseniális? Villannak a csöcsök, jönnek a gázabbnál gázabb helyzetek, a jó zenék, szóval mondhatjuk, hogy férfiasabb szórakozás ennél talán csak a Spartacus lehet, miközben két meztelen nő között ülünk a kanapénkon. A tovább után már spoileresen folytatjuk…

Az írók töketlenek, nem használták ki az időugrás lehetőségeit. Miért kell mindig visszatérnünk Karenhez? A negyedik évadban legalább már kimondták, hogy soha többé nem jönnek össze, egy utolsó kufirc, és vége, de most már tényleg. Pár rész után már sejthető volt, hogy megint fellángol valami közöttük, és az sajnos nem a díszlet lesz. Hank és Samurai Apocalypse vonala kicsit erőltetetté válik egy idő után, ez a hirtelen kialakult barátság annyira sem hihető, mintha kiderülne, hogy Elvis tulajdonképpen még mindig él, ráadásul Csepelen. Erős ásításra késztet az is, hogy Karenen kívül minden nőről kiderül annak nettó r*bancsága, hogy a szexi házvezetőnő, Lizzie is csak kihasználta Charlie-t, Kali pedig bárkinek szétrakja a lábait, aki legalább egy perce dolgozik a sztárgyárban, és egy fokkal tehetségesebb, mint Fekete Pákó. Az egyetlen vonal, ami kifejezetten érdekessé kezdett válni, az Tyler és Hank kapcsolata, de hamar erőtlenné válik a szál, pláne, amikor már nem tudjuk követni a srác személyiségjegyeinek változásait. Egyszer jó fej, egyszer rossz, csak hogy David Duchovny többször tűnhessen fel aggódó apaként a képernyőn. Hogy az utóbbi idők egyik legrosszabb magyar dalát idézzük: „ez így nem jól van”.

De akkor mégis miért szerettük ezt az évadot is? A hangulata és a karakterek miatt, függetlenül az egész sorozat kiszámíthatóságától. Mert sejtettük, hogy Karen és Hank már megint össze fognak jönni. Mert tök nyilvánvaló volt, hogy Stu meg fogja csalni Marcyt, és hogy Charlie már megint megszívja a tökéletes testű bébiszitterrel való viszonyát. Minden tiszta sor volt. De ha nem kapjuk meg a heti Californication hangulat-adagunkat, akkor elvonási tüneteink támadnak. Az évadzáró utolsó pár percét viszont nehéz megbocsátani. Előjön az őrült barátnő és megmérgezi Hanket, majd lefekszik vele? Jaj, csak nehogy úgy induljon az új évad, hogy rájuk nyit Karen, majd megint szakítanak! Kiszámíthatóság a köbön. Miért nem jutott eszükbe valami elegánsabb ötlet a folytatásra? Aki a vég láttán nem szerette volna rituálisan kivégeztetni Tom Kapinost, az biztosan csak valami kevésbé radikális büntetésre gondolt (mondjuk egy magánzárka rejtekén csak Pap Rita és Bodnár Attila slágereket hallgathatna). Persze mindegy, hiszen valahogyan újra kapcsolatba kell majd hozni a következő évadban is Moodyt a különböző nőkhöz tartozó fedetlen keblekkel, csak éppen a Hank & Karen szálhoz nem kellene folyamatosan visszatérni. Több kreativitást, ha lehetne kérni! De a hangulat és a poénok még így is megérnek négy csillagot.

Olvasd el, hogy lett vége a kaliforgiának.

Fotók: HBO Press