Van ez az egyre hülyébb faszi, Kanye West, aki egy ponton eldöntötte, hogy fekete létére nácinak áll. Totális agybaj, a világnak pedig akad még olyan része, ahol nem díjazzák az ehhez hasonlóan vállalhatatlan performanszokat.

West egyre bomló elméjének az idei Grammy volt az első komolyabb bizonyítéka, ahol feleségével együtt igen komoly feltűnést keltettek az utóbbi nem létező öltözete miatt.

Az mondjuk még elment volna reklámnak, ugyanis a villantás után az egész világsajtó a West házaspár mutatványától volt hangos, de ezúttal nem úgy alakult, hogy a rossz reklám is reklám, hiszen a rapper a botrányt követő hetekben a hírek szerint igen komoly pénzektől esett el.

A mélyrepülés azonban csak ezután kezdődött, amikor Kanye kijelentette, hogy imádja Hitlert, magát nácinak tartja, majd elkezdett horogkeresztes pólókat árulni.

A faszi tehát nyilvánvalóan nem normális, vagy éppen egy óriási mediahacket ad elő, amit valamiért senki nem ért, de a lényeg, hogy azóta sem javult a helyzet. Május elején kijött egy számmal, aminek az a címe, hogy Heil Hitler, és maga ez a tény már annyira abszurd, hogy még a Monty Python is értetlenül állna előtte.

Ugyanígy az ausztrál belügyminiszter, Tony Burke sem értette a poént, aki a minap egy interjúban elmondta, hogy a nóta miatt a kollégáival kicsit áttekintették Kanye ügyeit, és így a művésznek már nincs érvényes vízuma Ausztráliában.

Burke kijelentette, hogy ha valaki azt állítja, hogy az antiszemitizmusnak van értelme, azt nem engedi belépni az országba.

West egyébként korábban sokszor járt a kontinensen, hiszen felesége, Bianca Censori is onnan származik. A most napvilágot látott hír persze nem akadályozza meg a zenészt abban, hogy újra vízumért folyamodjon, bár mi a belügyminiszter nyilatkozata után csodálkoznánk, ha az ügyintézés simán menne.

(Forrás: BBC, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Okos autók, makacs sofőrök – így viszonyulnak a magyarok az újabb technológiákhoz

Összeállt egy csoportképhez az 1999-es A múmia szereplőgárdájának egy része

Minden idők legjobb pasifilmje is megérkezik streamingre a héten

További cikkeink a témában
A szenvedélye a hivatása – így lett egyetlen ötletből inspiráló mozgalom
Hirdetés