Tipikusan amerikai sztori a 43 éves David Werking története, aki tavalyi válása után tíz hónapra hazaköltözött szülei Grand Haven-i házába, ahová magával vitte gigantikus pornógyűjteményét is.

Emberünk egy 1605 DVD-ből és videokazettából álló pakkal érkezett a szülőkhöz, akik nyilván nem örültek annak, hogy a fiuk szexshoppá alakította a régi gyerekszobát. David tíz hónapot töltött otthon, aztán Indianába költözött, de a gyűjtemény ottmaradt az ősök nyakán.

Idősebb Werking nem sokat tökölt a megoldással, kidobta az egészet a szemétbe, majd írt egy emailt a fiának, melyben közölte, hogy a cuccost már ne keresse náluk, és hogy meglátása szerint nagyon jót tettek ezzel a lépéssel vele. Az utóbbival egyébként valamennyire azért egyet lehet érteni, de a sértett fél nagyon nem ezt a tanulságot vonta le a történtekből.

Először felszólította az ősöket, hogy fizessenek neki 25 ezer dollár kártérítést, a pakk ugyanis szerinte nagyjából ennyit ért, de ennek Werkingék nem tettek eleget, ezért a fiú perre ment.

A dolog pedig úgy néz ki, hogy nem rég Paul Maloney kerületi bíró jogerősen David javára döntött, így a szülőknek összesen 30441 dollárt kell kifizetniük, melyből 14500 dollár ügyvédi és eljárási költség, a többi pedig megy a kisfiuk számlájára.

Persze, nem szabad mások tulajdonát kidobni az ablakon, de az is biztos, hogy nincs az az összeg, amiből emberünk meleg szülői házat tudna venni.

(via, a főkép csak illusztráció)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Botrány a BAFTA-gálán: egy Tourette-szindrómás meghívott szétkáromkodta az idei díjátadót

Szurkolásra, a tévé előtt olvadozásra, koncerten tombolásra vagy épp művelődésre ez a hét is alkalmas lesz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve