Sokunk kedvence az 1995-ös akciókrimi, melyben a kor két színészóriása, Al Pacino és Robert De Niro feszült egymásnak. Michael Mann Szemtől szemben című mozija az évek során mit sem veszített erejéből, így egy remake felérne egy szentségtöréssel.

Amiatt azonban nemigen lennénk szomorúak, ha a mondakör valamilyen formában kapna egy második részt, erre pedig már akkor mutatkozott némi esély, amikor Mann Heat 2 - A Novel címmel írt egy regényt az eredeti film szereplőiről, most pedig a Deadline-tól azt is megtudtuk, hogy hamarosan mozgóképes formában is megismerhetjük az alkotást.

A regény története két cselekményszálon fut. Az egyikben a Val Kilmer által alakított karakter, Chris menekülését ismerhetjük meg a film végén látható bankrablást követően, a másik pedig 1988-ban, Chicagóban játszódik és a Szemtől szemben két főszereplőjének a múltját mutatja be.

A készülő filmet maga Mann rendezi, ami bár nem meglepő, mégis óriási hír, De Niro karakterét pedig Adam Driver fogja eljátszani az 1988-ban játszódó történetben.

A fenti hír egyelőre még nincs betonba öntve, ugyanis még folyamatban van a tárgyalás Driver menedzsmentjével, de a Deadline szerint a Warner már döntött a kérdésben, így a szerződés jó eséllyel valóban össze fog jönni. Ennél egy fokkal bizonytalanabb, hogy Al Pacino visszatér-e a karakteréhez a film jelenben játszódó cselekményszálában, melyben sajnos Val Kilmerre megromlott egészségi állapota miatt már biztosan nem lehet majd számítani.

Ez is érdekelhet:

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés