Jake Adelstein, a Tokió Vice szerzője folytatja a kampányát a brutális kézikönyv ellen, amit csak 18 éven felüliek vásárolhatnak meg.

Jake Adelstein oknyomozó bűnügyi újságíró, aki ilyen minőségében Japánban élvén magától értetődően nyakig belesüppedt a jakuzák világába. A Tokió Vice című 2009-es könyve klasszikus lett, noha azóta támadják a könyv hitelességét, az ott leírtak egy részét fikciónak nevezve, a szerző ragaszkodik ahhoz, hogy minden úgy történt, ahogy ott áll.

Mindenesetre Adelstein már a könyvben is írt egy Japánban kapható műről (A tökéletes öngyilkosság kézikönyve), mint a „a bestsellerlisták örökös helyezettjéről”, és már ott is – a japán újságíró kollégáival együtt – egy tájékoztató kampányon gondolkoztak, mert a szülők nem tudtak a kézikönyv létezéséről, míg a kamaszok annak utasításai mentén követtek el öngyilkosságokat.

Aldenstein napokban írt tweetjei újabb felszólalások a kézikönyv ellen, ezúttal annak új, csak 18 éven felülieknek kapható kiadása apropóján, mondván

„bár a szerző igyekezett életigenlő könyvként reklámozni a művét, ez egyáltalán nem az. A szerző az önpusztítás csicskása. És a könyvét arra használták a bűnözők, hogy a gyilkosságaikat öngyilkosságnak álcázzák.”

Egy kommentelő, aki olvasta a kézikönyvet, meglehetősen ellentmondásosnak tartja, ami bármilyen szándékot meg tud erősíteni. Mindenesetre Aldenstein szerint a kézikönyv olvasói abban a hiszemben élhetnek tovább „a kegyetlen világban, hogy bármikor megölhetik magukat.”

Európai ésszel elég meghökkentő, hogy folyamatosan kapható egy ilyen könyv, úgyhogy a magunk részéről jobban értékeljük – úgy is, mint problémamegoldást – Aldenstein egy későbbi, „a zen mester meetingje” című tweetjét... ahol nincs napirend, és senki nem jött el.

(Forrás: Twitter, borítókép: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Totál agymenés, hogy egy ilyen kampány Magyarországon is elinduljon

Japánban viszont az a különös helyzet állt elő, hogy a fiatalokat ösztönözni kell az italfogyasztásra.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Pazar, itthon alig ismert horrort pótolhatsz végre a héten

Kitiltották Kanye Westet Nagy-Britanniából, mert nem szolgálná a közjót

Filmes túlélőkvíz: vajon kibírja ez a karakter élve a stáblistáig?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
15% Igen, tetszett.
23% Igen, de csalódás volt.
25% Még nem, de megnézem.
37% Szerintem ez most nekem kimarad.