J. J. Abrams nemrég egy interjú során elmondta, hogy az előkészületek idején a kilencedik Star Wars-epizód teljes forgatókönyve felkerült az eBay-re.

Elmesélte, hogy az egyik színész a szkriptet otthagyta egy hotelszobában az ágy alatt, amit később a takarítók megtaláltak, és 84 dollárért (!) meghirdettek az egyik legnépszerűbb online piactéren.

Azt, hogy ki volt a felelőtlen színész, annak ellenére sem árulta el, hogy nagyon szerette volna, mi pedig nagyon hamar belenyugodtunk abba, hogy ez már soha nem fog kiderülni. Tévedtünk, ugyanis a meglehetősen nagyot hibázó színész maga lépett a nyilvánosság elé, és önként ismerte be a dolgot.

Ő pedig nem volt más, mint...

Finn, azaz John Boyega

Aki még azt is elmesélte, hogy előző este bulizni volt, így másnap egészen egyszerűen az ágy alatt felejtette a forgatókönyvet. Mi egyébként pontosan valami ilyesmire gondoltunk, hiszen a puszta feledékenység nem elég ahhoz, hogy az ember elhagyjon egy ilyen fontos dokumentumot, ehhez egy kivételesen pusztító másnapra van szükség.

Szerencsére az esetből nem lett nagy baj, hiszen a beállított vételár is jelzi, hogy a megtaláló nemigen volt tisztában azzal, mire is bukkant, de azért Boyega egész nap kapta a ívet telefonon a Disney fejeseitől.

Nem mondjuk, hogy nem érdemelte meg a fejmosást.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

Kvíz: tudod, mikor és mit ünneplünk?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés