Azt gondoltuk, hogy az igazi Trónok harca fanok semmiképpen sem hagynák ki a kedvenc sorozatuk utolsó részeit, most azonban kiderült, hogy bizony még ők is megvesztegethetőek. Legalábbis a többségük.

Azt mondják, mindenkinek megvan az ára. Egy friss felmérés pedig utána is járt ennek a témának, több mint 3000 amerikai fiatalt (18 és 44 év közöttieket) kérdeztek meg arról, hogy mit vállalnának be 1000 dollárért, vagyis nagyjából 260 ezer forintért.

Az eredményekből pedig kiderült, hogy ennyi pénzért a kutatásban résztvevők 76 százaléka teljes egészében kihagyná a Trónok harca utolsó évadát.

Itt jegyeznénk meg, hogy a pornóról bezzeg le tudtak mondani a rajongók a 7. évad első része miatt...

Érdekes, hogy akadnak azért olyan dolgok is, amelyekről nem mondanának le az emberek 1000 dolcsiért. Ezért az összegért csupán a válaszolók 8 százaléka töltene el egy hetet egy börtönben, 38 százalék szakadna el egy hétre az internettől, és 41 százalékuk mondana le a kávézásról egy évre.

Az persze jó kérdés, hogy mi mennyi pénzért cserébe hagynánk ki a kedvenc sorozatunk utolsó évadát. Még szerencse, hogy ilyen jellegű ajánlatot senki nem fog feldobni nekünk, így nem is kell meghoznunk egy ilyen nehéz döntést. Neked mennyi az árad?

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Isteni kvíz Aphroditétől Zeuszig

Íme tíz pusztító filmes románc, amitől örülni fogsz, hogy szingli vagy

Íme a tavalyi év legszarabb filmjei és legrosszabb filmesei

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.