Azt mindenki tudta, hogy a Jóbarátok színészei az utolsó évadban minden egyes epizódért egymillió dollárt kaptak fejenként, így sejteni lehetett, hogy az óriási hírveréssel beharangozott Újra együtt című speciálért az HBO-nak mélyre kell majd nyúlnia a zsebében.

Most pedig már azt is tudjuk, mennyire, a Variety ugyanis kiderítette, konkrétan mennyibe fájt a vállalatnak a nosztalgiázás.

A magazin nem a baklövéseiről híres, vagyis amikor belsős forrásokra hivatkozva azt állítják, hogy az HBO ismét felajánlotta a fejenkénti egymilliót a színészeknek, készséggel elhisszük nekik, ahogy azt is, hogy ezt az összeget ma már nem fogadták el a színészek, így

végül fejenként 2,5 millió dollárt, azaz nagyjából 710 millió forintot kellett nekik kifizetni, hogy elvállalják a felkérést.

A végeredménnyel egyébként szerintünk nem voltak nagy bajok, egy rajongónak pedig ez az osztálytalálkozó maga lehetett a mennyország.

A Jóbarátok: Újra együtt egy könnyes-vicces osztálytalálkozó sok kihagyott ziccerrel

Ha tudod, mire számíthatsz, akkor nem csalódhatsz nagyot a Jóbarátok összeállásában.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

Kijelenthetjük, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt 19 éves lányával sem lehetne ijesztgetni senkit

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés