Hogy szalad az idő?! A nő, akiért a '80-as, '90-es években bármit megtettünk volna, ma töltötte be 61. életévét. Kicsit a múltba révedünk. Jó lesz.

Kim Basinger, ez a 170 centis szőke csoda már túl van a hatvanon. Ennyi idő alatt sok szexi szerep és egy Oscar-díj jött össze neki, utóbbihoz is teljesen megérdemelten jutott hozzá a Szigorúan bizalmas című remekműért, de valahogy mégiscsak a 9 és 1/2 hét-ben mutatott teljesítményéért bálványozzuk, na meg a Szökésben című, férjével, Alec Baldwinnal közös mozijában előadott ágyjelenetiért (a sztorira és a fordulatokra akkor sem emlékszünk, ha fegyvert fognak a fejünkhöz).

Basinger nem mondható túl szerencsés alkatnak, túl van két sikertelen házasságon, majdnem belerokkant a Mickey Rourke-kal közös erotikus ámokfutás forgatásába, ráadásul még jól csődbe is ment, amikor egy kisvárost szeretett volna filmes mekkává alakítani, de hogy mindez ne legyen elég, egy stúdió még '93-ban beperelte őt, méghozzá 8.1 millió dollárra, mert kiszállt a Dobozba zárt szerelem című filmből, de ebből az összegből potom 3.8 milliót kellett csak kifizetnie. Igen, csődbe is ment miatta. De hogy egyáltalán ne a kellemetlen élményekre gondoljunk ezen a gyönyörű ünnepnapon, vegyük elő így születésnapján azokat a jeleneteket, amelyekért örökre szerelmesek leszünk Kim Basingerbe, mert még mindig annyira erősek, hogy arra még nem készültek szavak semmilyen nyelven sem ezen a sárgolyón.

Szökésben Dermesztő szenvedélyek 9 és ½ hét
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Filmes túlélőkvíz: vajon kibírja ez a karakter élve a stáblistáig?

A locsolkodás után is lesz mit csinálnod a héten

Felismered, ki van a napszemüveg mögött? Mindjárt kiderül!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
10% Igen, tetszett.
25% Igen, de csalódás volt.
24% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megmutatjuk, milyen egy Audival bejárni a Dolomitok legszebb vidékeit!
Hirdetés