A Netflix megmutatja. Mondjuk nem nagy meglepetés, hiszen ez egy kedvcsináló, ami a folytatáshoz érkezett.

Nem csoda, hogy folytatni kellett a Tyler Rake: A kimenekítést, hiszen egyrészt jó kis akciófilm volt, másrészt pedig rengetegen imádták, úgyhogy eljön Chris Hemsworth karaktere még egy kimenekítésre, csak hát ugye némileg necces, hogy elvileg meghalt az előző rész végén, vagy mégsem, hiszen valami alak megjelent a háttérben az utolsó képkockákban. Nyilván nem halhatott meg a karakter, mivel jön a második rész vele, ez a második rész pedig most egy olyan kis teasert kapott, ami pont azt mutatja be, mi történt Tylerrel, miután a vízbe esett.

Pont az, amit gondolsz, igen, Tyler Rake él, de hogy aztán milyen akcióba keveredik már megint, azt egyelőre nem tudni, de azt igen, hogy a második részt az első film rendezője, Sam Hargrave hozza majd össze Joe Russóval, aki a forgatókönvyet írja. Premierdátum egyelőre nincs.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nézd meg nálunk először a Mortal Kombat II. új magyar előzetesét

Tuti, hogy ez a film lesz az év legjobb fekete komédiája!

AI segítségével hozzák vissza a tavaly elhunyt Val Kilmert egy készülő filmben, és már meg is mutatták, hogy fog kinézni

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért lett hirtelen mindenki kicsit barista?
Hirdetés