Turisztikai központ extrákkal.

Ünnepélyes keretek között, pénteken adták át a magyar–horvát határon lévő Barcson a Dráva-parton álló egykori sóraktár felújításával és átépítésével létrehozott turisztikai központot. Volt szalagátvágás, elhangzottak beszédek, Koós Csaba Tibor polgármester például azt mondta, a turisztikai központ kialakításával a város egyik régi történelmi épülete újulhatott meg a Dráva-part egykor legnagyobb forgalmú kikötőjénél, ahol „most már nem rakodókra, kapitányokra és kereskedőkre, hanem a tájat felfedezni vágyó, a folyó értékeit szerető és tisztelő látogatókra van szükség”.

Természetesen van vécé is, ha ezekre a látogatókra rájön a szükség – hiába a 400 milliós beruházás, ez az épületrész kapja a legnagyobb figyelmet azóta is a közösségi médiában. Mert bár a vécécsészék teljesen hagyományosak, az szokatlan megoldás, hogy úgy sorakoznak egymás mellett, ahogy a piszoárok szoktak. Nincsenek elválasztófalak, fülkék, ajtók, semmi, a szerencsés kétharmadnak viszont még vécépapír is jut.

Kisebb, legfeljebb háromfős közösségek kellemes beszélgetés közben választhatják ki a felesleges salakanyagokat, szabadon szállhatnak a gondolatok és terjedhetnek az illatok – nem lennénk meglepve, ha a szomszédos Horvátországból is csodájára járnának majd.

(Felhasznált forrás: MTI)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés