Dwayne Johnson és Kevin Hart közös filmje pont olyan, mint amilyennek elképzelsz egy Dwayne Johnson és Kevin Hart közös filmet: sokat pofáznak, sokat akcióznak, és folyamatosan pörögnek emberek mindenhol, ahol csak pofázni és akciózni lehet.
A Családi üzelmek és a Kidobós rendezője, Rawson Marshall Thurber a felelős a Central Intelligence-ért, ami valljuk be őszintén erősen pozitív érzéseket kelt mindenkiben, hiszen mindkét film kellemes őrülete miatt maradt meg emlékezetünkben, vagy ami még nagyobb szó, egyszerű vígjátékokként megmaradtak az emlékezetünkben. A Központi hírszerzés nem fog erre a sorsra jutni, de mégsem lehet utálni, mert bár nincsenek benne megjegyezhető beszólások, olyan kellemesen telik el a két idiótával ez a majdnem két óra, hogy attól még a néhol becsúszó rettenetes szóvicceket sem kéred ki magadnak.
A sztori szerint egy könyvelő, Calvin (Hart), akit a gimiben még mindenki jobb sorsra érdemesnek tartott, összeakad egy régi évfolyamtársával, Robbie Furgyíkkal (Johnson), aki a középiskolai évek alatt túlsúlyának köszönhetően folyamatos szekálásoknak volt kitéve. Robbie, akit most már Bob Stone-nak hívnak, egy picit megváltozott húsz év alatt, ahogy mondja, nagyon egyszerű módszerrel, húsz éve minden nap hat órát gyúr, így nagyjából akkora Calvin szerint, mint Herkules. Érted. Nagyon meta.
Szóval kiderül, hogy Bob valójában CIA-ügynök, ráadásul bajban van, és ebbe a bajba nyakig belerántja kedves régi ismerősét is, így a két férfi együtt próbál túlélni egynéhány rosszarcút, vagy legalábbis azok támadásait. Közben Hart nagyon sokat dumál feleslegesen, Rock pedig a legbárgyúbb mosolyával játssza el a valaha volt legbárgyúbb karakterét.
És ez többnyire baromira idegesítő szokott lenni egy ilyen havervígjátékban. A nagy, buta mamlasz és a folyton pofázó társa-kombó általában túl sok, kizökkenti a nézőt, de itt most nem ez a helyzet. A főhősök nagyon jók együtt, és bár Hart néha jó szokása szerint túlzásba viszi, nem válik idegesítővé, és ez nagy szó, mint ahogy Rock karaktere esetében is sikerült patikamérlegen kimérni a buta viccesség és az akciósztárság tökéletes arányát.
Az egyetlen baj, hogy mindehhez rengeteg jó beszólás is jöhetne, de csak párat sikerült beleírni a forgatókönyvbe, azok mondjuk nagyot ütnek, csak hát a számuk kicsi, és ez egy olyan vígjáték után, mint a szabadszájú Családi üzelmek, kicsit kevésnek hat. De így sincs nagy baj, egy nyári komédiának tökéletes a Központi hírszerzés, egyáltalán nem emlékezetes, de nagyon is szórakoztató, teljesen agykikapcsolós két óra két idiótával, akik nagy valószínűséggel nem utoljára szerepeltek együtt filmben.