75 éves lett Rutger Hauer, úgyhogy éppen ideje megnézni, hogyan kezdte. Egy holland sorozatban. '69-ben.

Hauert mi főleg olyan klasszikus filmekben szerettük meg, de nagyon, mint a Vakvégzet, a Szárnyas fejvadász vagy Az országút fantomja, de mire a '80-as években megismerhettük, már régen szerepelt egy rakás olyan filmben és sorozatban, ami el sem jutott hozzánk. Első jelenését a Monsieur Hawarden című filmből kivágták, így először a Floris című 1969-es (!!!) sorozatban tűnt fel, de ott egyből főszerepben, egy lovagot alakított a szériában, aki 13 részen keresztül kalandozott iszonyúan fiatalon, mindössze 25 éves volt, ami igazából csak akkor hangzik nagyon, de nagyon furcsán, ha hozzávesszük, hogy ez a sorozat most 50 éves.

Rutger Hauer aztán később nem csak hazájában, Hollandiában lett kedvenc, hanem a világ minden pontján, mivel gyorsan rájöttek, hogy bármilyen szerepet osztanak rá, az emberek imádni fogják. Kicsit vicces például megnézni egyik korai filmje, a '74-es Pusteblume poszterjét, ahol hatalmas betűkkel a szőke "love machine"-ként hivatkoznak emberünkre, ami kb. annyira elképzelhetetlen, mintha Arnold Schwarzeneggerre írnák ugyanezt. 75 lett a mester, így hát érdemes belenézni a kezdetekbe, mutatjuk a Floris néhány jelenetét, alább pedig egy teljes epizódot is. Tessék halkan röhögni közben.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tíz film, amit bármikor, bármennyiszer újra tudunk nézni

Versengés helyett összeáll a három nagy streamingszolgáltató a Netflix ellen

A 84 éves Chuck Norris mindenkit felpörgőrúg a Napba új filmje előzetesében

További cikkeink a témában