Egyesek már azt mondták, hogy a forgatókönyve egy hatalmas zűrzavar, pedig kiderült, hogy még forgatókönyve sincs.

Ben Affleck Batmane elég közel állt a rajzfilmes Batman-karakterhez, ezért nem találtunk kivetnivalót abban, hogy elkészítsen egy saját filmet, amit ő is rendez. Ami egyébként annyira már nem is jó hír annak tükrében, hogy legújabb rendezése, a Live by Night állítólag eléggé csapnivaló lett, de az első három filmje ettől még telitalálat, szóval hátha. Ben Affleck most arról beszélt, hogy nem zűrzavaros a Batman-mozijának a forgatókönyve, mivel még nincs is forgatókönyv, és az egész egyáltalán nem biztos, hogy elkészül. Vagy legalábbis nem úgy állnak a dolgok, mint ami hamarosan megvalósul. Affleck azt mondta, ha nem úgy jön majd össze, ahogy ő szeretné, akkor nem lesz a The Batmanből semmi. Korábban úgy tűnt, hogy tavasszal már foroghat is a film, de a stúdió állítólag nem volt boldog a korábbi forgatókönyvtől, ezért újat kell írniuk. Legalábbis ez a pletyka. Lehet, hogy hagyni kellene inkább ezt az egészet, és mindenki jobban jár.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ha már a BAFTA-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet

Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
9% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve