Furcsa, fekete acél, belül rácsos kerítések bukkannak fel több helyen Londonban. A háború utáni építészet különös példányai éppen a háborúban szolgáltak korábban.

A kerítések a második világháború alatt a légvédelmi tisztek hordágyai voltak, ezekre tették a Blitzkrieg során megsebesülteket.

Mivel a brit kormány számított a háborúra, így arra is felkészült, hogy szükség lesz hordágyakra: a háború kitörése előtti években több mint félmilliót gyártottak le belőlük. A mindössze két acélrúdból és köztük a dróthálóból álló hordágyak tömegtermelésre tökéletesen alkalmasak voltak, és még tisztítani is könnyebben lehetett őket, mint a régebbi fa-vászon hordágyakat.

Aztán a háború véget ért, majd született egy példa kereslet és kínálat meghökkentő találkozására:

a háború alatt számos londoni épület elveszítette az eredeti fémkorlátját, mert fegyvereket gyártottak belőlük, a háború után viszont kapóra jöttek a hegyekben álló hordágyak.

A londoni városháza tehát úgy döntött, hogy a hordágyakat függőlegesen összehegesztik, oszlopokra rögzítik, így pótolva a hiányzó kerítés szakaszokat. Most is jól látszódik egy-egy ív a korlátokban: a hordágyakat úgy tervezték, hogy gyorsan fel lehessen kapni őket a földről.

Az meg egy újabb nagyon brit vonás, hogy létezik a Stretcher Railing Society, ami éppen a londoni hordágykorlátok népszerűsítését, védelmét és megőrzését választotta szent küldetésének. A honlapjukon megtaláljuk a hordágykerítések térképét, többek között a Tabard Gardens Estate-tel és a Hanky Place-szel.

(Forrás: Atlas Obscura, fotó: Twitter / Rob Holley, Simon Carter, David Hunt)

Ez is érdekelhet: