Ha a cím elolvasása után csak a szabad bőrfelületért jöttél, nem fogsz csalódni, sőt, ebben az esetben még a hangot sem kell bekapcsolnod. Az van ugyanis, hogy bár Lourdes Leon tagadhatatlanul örökölt némi szexuális kisugárzást – vagy inkább exhibicionizmust – híres anyukájától, ezzel szemben zenei tehetséget sajnos nem sokat.

Lourdes Lolahol néven tevékenykedik a zeneiparban, és ez a mostani klipje még csak nem is az első tőle. Már a Lock&Key című számhoz készült hivatalos klipben is mellbimbótapaszokban nyomult, de a mostani – beszédes című, a cunt ugyanis a női nemi szerv vulgáris kifejezése az angol nyelvben – Cuntradiction című számához készült klipben még ennél is kevesebb ruhában nyomja.

Nem tagadjuk, szerintünk ezt a dalt fájdalmas hallgatni, de a vizuális élmény legalább rendben van.

Ez is érdekelhet:

Egy harmincnégy éves, elfeledett Queen-dal került föl a netre, melyben még Freddie Mercury énekel

Az együttes tagjai bukkantak rá az archívumban, most befejezték és végre közzétették, hogy meghallgathasd.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Menyemre ütök magyar előzetesében Bekur még mindig rohadt ciki

Egy hét alatt több mint egymillió dollárt keresett az Amerikai pite Nadiája az OnlyFansen

A héten már otthon nézheted az év egyik legjobban várt romantikus filmjét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hogy alakul neked eddig 2026?
33% Tök jól, elégedett vagyok.
38% Semmi extra eddig.
29% A vártnál rosszabbul.