A hír igaz. 2020-at végérvényesen is apokaliptikus évvé kell nyilvánítani.

A Blikk ma reggel ledobta az atomot: több forrásból is úgy értesültek, hogy 22 év után megszűnik a Barátok közt az RTL Klubon, nincs több sárm, új élet vár, felejts el mindent. A sorozat az utóbbi időben lejtmenetben volt, nem hozta az elvárt nézői számokat, valószínűleg ezért is dönthettek a befejezés mellett.

A Blikk úgy tudja, hogy az írók már kezdik elvarrni a szálakat, és nagyon szeretnék, ha méltó befejezést kapna a széria. A színészek nem örülnek a közelgő végnek, vannak, akik nem igazán tudják, mihez kezdjenek a sorozat után. Állítólag az is erősen betett a Barátok köztnek, hogy a fiatalok már nem néznek tévét, inkább streamelnek valami sorozatot a Netflixen vagy az HBO GO-n. Meg hát lehet, hogy nem is köti le őket már ez az egész.

Az epizódok írása a pletykák szerint decemberben fejeződhet be, tavasszal pedig leforgathatják az utolsó részeket. Az biztos, hogy a kereskedelmi tévézés egy fontos szereplője, Magyarország leghosszabb ideje futó sorozata int búcsút, és ez sokaknak fájni fog. Közben a Sorozatwikinek Kolosi Péter megerősítette, hogy a hír igaz, a Barátok közt tényleg véget ér. Érdemes elolvasni a cikket, Kolosi többek között azt látja a vég okának, hogy 5 éve Kalamár Tamás távozásával útvesztőbe került a sorozat kreatív szempontból, és a nézettség folyamatosan zuhanni kezdett. A cikket ide kattintva olvashatod el.

Ne búsulj, nézd meg inkább a legelső epizódot, és röhögj:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rekorderből vesztes lett a Bűnösök a 98. Oscar-gálán

Oscarok és Oszkárok – Oscar-kvíz

Isteni kvíz Aphroditétől Zeuszig

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.