Az megvan, hogy az amerikai rapper videojátékot akar csinálni a Paul McCartneyval közös dalából, az Only One-ból? És az, hogy ezt éppen most lépte meg egy magyar zenész? A betegesen egocentrikus Kanye most verheti a fejét a falba.

A rapper a The Breakfast Club-nak adott interjújában mondta el, hogy az Only One-ból egy olyan videojátékot fog készíteni, melyben a játékosnak az lesz a feladata, hogy az ő elhunyt édesanyját a mennybe juttassa. Ilyesmivel nem viccelődünk, ezért biztosak vagyunk benne, hogy Kanye is komolyan gondolta, amit mondott. Egyetlen dolog van csupán, amit emberünk kihagyott a számításból, mégpedig az, hogy a zenéhez készült videojáték ötletével egy magyar csapat durván beelőzte őt jobbról.

Az éppen feltörőben lévő zenész-producer, Iamyank ugyanis legújabb, Lost Sounds című lemezéhez a POSSIBLE nevű magyar digitális ügynökséggel karöltve összehegesztette a Adventures of Poco Eco: Lost Sounds nevű játékot, ami éppen mától vált elérhetővé az App Store-ban.

 

 

A játékban az album dalaiban megszólaló hangokat kell összegyűjteni tizenkét látványos pályán keresztül a puzzle-platformer-kaland szerelmi háromszög koordináta-rendszerében. Ahogy haladsz előre a sztoriban a Poco Eco nevú kis bigyóval, az összeszedett hangokkal úgy válik egyre színesebbé és izgalmasabbá a zene. Koncepciónak nem utolsó, hiszen ezt eddig még speciel nem koptatták rongyosra, ami már önmagában érdekessé teszi a cuccot.

A játékot 2.99 EUR összegért szólíthatod magadhoz, a pénztárcád kinyitását pedig az is könnyíti, hogy a vásárlásod mellé odacsapják Iamyank legújabb albumát is. Ez így nem hangzik olyan rosszul, ugye?

Üzenjük Kanye Westnek, hogy most egy kicsit elkésett. Reméljük az arrogáns zenész nem akar emiatt belemászni szegény Iamyank arcába, ahogy ez hasonló esetekben szokása.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Az Itt érzem magam otthon teljes előzetesében Lovas Rozi csapdába kerül

A Netflix izgalmas krimijét nem lesz érdemes kihagyni a héten

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés