Van ugyebár ez a Steam nevű valami, ami anno egyszerű játékáruházként indult, mára viszont a legnagyobb PC-s videojátékos platform lett belőle. A Steam mögött álló Valve anno kemény kézzel tartotta a gyeplőt, ha videojátékos erotikáról volt szó, és szó nélkül kiszórták az ilyen stuffokat a kínálatból.

Aztán tavaly volt egy erős szemléletváltás, amikor a Valve kijelentette, hogy a jövőben visszavesznek a cenzúrából, és inkább csak az illegális tartalmakat fogják kiszűrni. Szépen ki is virágzott az erotika szekció, ahogy ez ilyenkor szokás, és jöttek szép tömött sorokban a pajzán anime és hentai cuccok. Aki ilyesmit keresett, annak végre nem kellett innen-onnan összekaparnia a vágyott tartalmakat, akit meg eddig is hidegen hagyott a téma, annak sem változott meg nagyon az élete.

De aztán múlt héten megjelent a kínálatban a Rape Day nevű cucc, amiben

a játékosnak egy zombiapokalipszis közepén kellett volna rettegő csajokat erőszakolnia

és hirtelen mindenkinek elszállt az agya, tegyük hozzá gyorsan, nem teljesen alaptalanul.

A főhős egyébként ez a nagyon jól szituált úriember lett volna...

Itt éppen akcióban

...szóval mi már akkor elküldenénk pszichológushoz azokat a gémereket, akik ezzel a palival tudnak azonosulni, ha a játék történetesen csak egy egyszerű platformer lenne.

Na de nem teljesen ez a helyzet, a játékmenet ugyanis valahogy így nézett volna ki...

... és a fejlesztők azt is megosztották a követőikkel, hogy amúgy nagyon sokat finomítottak a tartalmon az első verzió óta, mert egy olyan jelenetet például kukáztak, amiben egy kisgyereket kellett volna megölnie a játékosnak. (Igazi úriemberek ezek a srácok, mi?)

Néhány napig az szerepelt a játék info oldalán, hogy a Valve szakemberei épp vizsgálják az alkotást, de már maga a cím és az ötlet is elég volt ahhoz, hogy nagyon sok ember nagyon kibukjon a Rape Day miatt. A Twitter zúgolódása csak egy dolog, de még egy online petíció is indult azért, hogy ne kerülhessen fel a platformra a játék, a sajtó pedig szintén felkapta a témát.

Így végül a Valve emberei úgy gondolhatták, hogy a balhé nem használ a Steamnek, és letiltották az egész produktomot a fenébe. Azt mondták, hogy a játék igen megnehezíti, hogy segítsék a fejlesztőket az önkifejezésben, ami igen diplomatikus megfogalmazása annak, hogy beteg állatok vagytok, vaze!

Ha esetleg te is ilyen beteg állat lennél, nem kell aggódnod, hiszen a fejlesztők (szándékosan nem nevezzük meg őket, mert nem akarunk nekik reklámot csinálni) biztosan nem fogják kidobni a fáradtságos munkával összehozott gusztustalanságot.

Valószínűleg megtalálják majd azt a felületet, ahol némi pénzmagért cserébe minden pszichopata magához szólíthatja a szexuáliserőszak-szimulátort.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

A Sony húsvéti ajándéka egy ingyenesen megnézhető Pókverzum-rövidfilm

Már itt is van a Szegény párák rendezője új filmjének első kedvcsinálója

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés