Be kellett ültetni egy biztonsági őrt.
Az innováció találkozott a valósággal – derül ki a Délmagyar cikkéből. A szegedi Szent István téren május óta személyzet nélkül működő okos-Coopban ugyanis – az ígéret szerint csak ideiglenesen – emberi felügyeletet vezettek be zárás után, amikor már csak applikációval lehet belépni. Mert bár Kelemen János, a Coop Szeged Zrt. vezérigazgatója szerint a visszaélések aránya nem haladja meg a hagyományos boltokét, vannak bajok.
Volt, hogy a kamerarendszer automatikusan érzékelte a vásárló tolvaj gyanús mozdulatait, és jelzést küldött a központba, azt viszont a lap szerint még nem tudják üzembiztosan kiküszöbölni, ha egy tisztességes vásárlóval együtt egy tisztességtelen is bemegy a boltba, majd ugyanígy jut ki onnan. Az is előfordult, hogy egy ittas ember bement a boltba, lepihent, aztán elvitt ezt-azt – ő némi rendőrségi közreműködéssel végül visszament a boltba, és kifizette az árut.
Frissítés
A Délmagyar-ban megjelent, majd azt forrásként használó médiumokban közölt cikkek után közleményt adott ki a Coop Szeged Zrt. és a rendszer fejlesztéséért felelős Laurel Kft., ami kicsit máshová helyezi a hangsúlyokat. Ebben azt írják, hogy az üzletben négy és fél hónap alatt 8500-an vásároltak az éjszakai, automata rendszerben, ennek ellenére az adatok szerint nem nőtt meg a leltárhiány. Ez idő alatt ráadásul a mesterséges intelligencia három lopási kísérletet is leleplezett.
„A 247 Shop rendszerünk egyik központi eleme a Veesion mesterséges intelligenciával támogatott kamerarendszer, amely az arcok azonosítása nélkül elemzi a vásárlói mozgásokat, és azonnal jelzi a távoli diszpécserszolgálatnak a gyanús viselkedést, gesztusokat – például, ha valaki a táskájába rejti az árut, vagy a boltban fogyasztja el a terméket. Ezek az automatikus riasztások jelentősen megkönnyítik az egyszerre több kamerát figyelő távfelügyelet dolgát, de az utólagos bizonyítást is segíti, hogy gyorsan kiderül, mikor, hol és hogyan történt a lopás. Így a személyzet nélküli működés lényegében kisebb kockázatot jelent, mint a hagyományos” – mondta el Bessenyei István, a fejlesztéseket jegyző Laurel alapító-tulajdonosa.
Az AI által elfogott tolvajok esete után a rendszer némi finomhangoláson esik át a még hatékonyabb beavatkozás érdekében. Az átállás alatt néhány napig egy biztonsági őr is felügyeli a boltot, ám erre csak átmenetileg van szükség, napokon belül újra kizárólag a mesterséges intelligencia felel az elenyésző számú lopási kísérlet garantált lefüleléséért.
(Forrás: Délmagyar. A nyitókép illusztráció, AI-val készült.)
Ez is érdekelhet: