Marisa Tomei iránt érzett szerelmünk az évek múlásával sem szűnik, és mivel ő játssza az Amerika Kapitány: Polgárháborúban Spider-Man nénikéjét, jól meg is nézzük, hányszor dobta le eddig a textilt karrierje során.

Marisa Tomei és Robert Downey Jr. közös jelenete a Captain America harmadik felvonásában azért is nagy szó, mert a páros már játszott együtt az 1992-es Chaplinben, és a 1994-es Only You - Csak veledben is, ahol egyébként a valóságban is összejöttek. Ennek már 22 éve, most már csak szimplán flörtölget az erősen milfes May nénivel az erősen mindenkit magára húzós Tony Stark. Abszolút érthető a vonzódás, mivel a most 52 (!!!) éves Marisa még mindig brutális kisugárzással rendelkezik, szóval nem véletlen, hogy Tony kicsit elgondolkodik, vajon nem kellene-e ezúttal hagynia a fiatalabb csajokat pihenni legalább egy nagyon rövid időre. Marisa Tomei elég későn jött rá arra, hogy érdemes lenne bevállalnia több meztelen jelenetet is, de hála istennek meggondolta magát, azóta már ledobta a textilt a Faktótumban, A pankrátorban és a Mielőtt az ördög rádtalálban, utóbbi kettőben ráadásul elég kemény jeleneteket is bevállalt. Nézzük meg most ezeket, aki pedig látni akarja May néniként (ezt leírni is nagyon fura), az nézze meg az Amerika Kapitány: Polgárháborút.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

5 dolog, amit talán nem tudtál a Verdákat ihlető filmről

Mennyire ismered az egyik legnépszerűbb horrorszériát? Sikoly-kvíz

A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés