A Sony nagyon jól tudja azt, amit a Microsoft még mindig nem tanult meg: a játékosok egy igen tekintélyes része az exkluzív címek miatt dönt egyik vagy másik konzol megvásárlása mellett. Az Activision és a Bethesda felvásárlása miatt persze a következő években finomodhat a helyzet, de jelenleg az van, hogy ha egy konzolos nem akar kihagyni az életéből olyan zseniális franchise-okat, mint a The Last of Us, a God of War vagy a Horizon, akkor nem tehet mást, egy PlayStationt kell leemelnie a polcról. Az említett címek mellé egészen nyugodtan odatehetjük az Insomniac mesteri alkotását, a 2018-ban piacra dobott Marvel’s Spider-Man című pókemberes tripet, ami a Rocksteady Arkham-szériája mellett könnyedén nevezhető minden idők egyik legjobb szuperhősös akciójátékának.

Az első részben még Peter Parker volt a főszereplő, de az ő történetével párhuzamosan megismerhettük a képességeit felfedező másik Pókembert, azaz Miles Moralest, aki aztán egy saját, némileg kiegészítőnek érződő kalandot is kapott a PlayStation 5 megjelenésével egy időben. A Marvel’s Spider-Man 2 címében a kettes szám már nemcsak a folytatást jelöli, de azt is, hogy ebben a játékban immár két hőst irányíthatunk és fejlesztgethetünk párhuzamosan.

A sztori Peter Parker és a súlyos betegséggel küzdő Harry Osborn barátsága, a New Yorkban felbukkanó Kraven, illetve az ezen triggerek nyomán beinduló eseménysorozat következményeivel küzdő Morales körül bonyolódik. Akiket zavarnak a hagyományos (értsd: a kilencvenes években itthon a Kandi lapok útján megismert) Pókember-kánontól való szemtelen eltérések, azok bizony rendesen fogják tépni a hajukat a játék fordulatait és megoldásait látva. Ezzel kapcsolatban azért érdemes megjegyezni, hogy a multiverzum megnyitása után már jó ideje maga a Marvel sem törődik azzal, mit is jelentenek ezek a karakterek a nyolcvanas, kilencvenes években felnőtt rajongók számára.

Ebben a sztoriban bizony fontos karakterek ismert képességeit vagy jellemét kavarják meg, arról nem is beszélve, hogy egynémely eredettörténet is komoly eltéréseket mutat attól, mint amit a filmekben, animációkban vagy akár a kamaszként élvezettel forgatott képregények lapjain megismerhettünk. A Marvel természetesen minderre rábólintott, így végleg el kell fogadnunk, hogy lassan a falmászós történetekben már tényleg nincs biztos pont. Nincs ezzel baj, már csak azért sem, mert az Insomniac megint egy olyan alkotást tett le az asztalra, ami még a legdurvább szőrszálhasogatás próbáját is kiállja. Vannak persze hibái, amiről mi is meg fogunk hamarosan emlékezni, de az összkép pont annyira magával ragadó, mint az első rész esetében is volt.

Ennek az egyik oka, hogy a játékmechanika gyakorlatilag változatlan. Nagyon leegyszerűsítve: Pókemberrel hálóhintázunk New Yorkban ide-oda, bűncselekményeket számolunk fel, mellékküldetések képében szerzünk tapasztalatot és egyéb gyűjtögetnivalókat, melyek felhasználásával egyre keményebbre fejlesztjük hősünket, a főküldetések helyszíneire hintázással pedig haladunk előre a sztoriban. Lényeges különbség, hogy mindezt az első részhez képest most be kell szorozni kettővel. Pókemberből ezúttal kettő is van és a térkép is közel a duplájára nőtt, mely tényezők értelemszerűen magukkal hozták a tevékenységek és a fejlesztések számának egyenes arányú növekedését.

Már az első rész alatt sem unatkozott senki, de ezúttal még annál is emberesebb a tartalom, és az Insomniac ismét gyönyörűen megoldotta, hogy a játékos ne érezze túl soknak a tenni- vagy gyűjtögetnivalókat. Ebben a játékban magától értetődő minden tevékenység, semmi nem kötelező, és a legritkább esetben találkozhatsz ismétlődő feladatokkal. Az egyes mellékküldetések – még az azonos típusúak is – változatosan vannak tálalva, olykor egészen élvezetes adalékokkal emelve a játékélményt. Nem azért fogsz tehát elidőzni egy-egy küldetéssel, mert ezzel feloldhatsz egy trófeát vagy valamilyen haszontalan optikai tuningot, hanem azért, mert a megszerzett pontok segítségével lényeges képességekkel tudod még élvezetesebbé tenni a játékmenetet vagy érdekes háttérsztorikkal gazdagíthatod az alkotás történetét.

A második részben minden remekül működik, ami az elsőben is működött, de ezen a ponton azt is meg kell jegyeznünk, hogy a mennyiségi bővítésen kívül az alkotók nem szolgáltak semmilyen igazi újdonsággal. Ezt nem szánjuk komoly negatív kritikának, hiszen a Marvel’s Spider-Man 2 egyáltalán nem olyan, mintha a 2018-as előd 2.0-ás verziószámú frissítése lenne. Az új sztori elképesztő izgalmakat és élvezetes fordulatokat tartogat, arról nem is beszélve, hogy a játék a vizualitások terén is előre tudott lépni, ami mondjuk az eltelt öt évre tekintettel valahol elvárható is volt.

A sztoriban érezhetően Peter Parkeren van a fókusz, de azért Miles is megkapja a maga pillanatait. Nem titok, hiszen már a trailerek is lelőtték, hogy ezúttal színre lép a Pókember-mondakör egyik legbrutálisabb főgonosza, Venom, aki nemcsak nemezisként, de játékelemként is nagyon izgalmas és a tétet is komoly szintre emeli. Többet erről nem is mondanánk. A történet ugyan nem Oscar-gyanús, de alaposan nyakon öntötték húvazze!-pillanatokkal, így garantálható, hogy senki nem fog elaludni az átvezetők alatt.

A játék már a megjelenés előtt telepített egy nulladik napi frissítést, ami sikeresen kigyomlált néhány grafikai bakit, de mi még így is találkoztunk bugokkal. A végigjátszás alatt legalább ötször történt olyan, hogy a program egyszer csak összeomlott és kilépett a PlayStation 5 főképernyőjére. Szerencsére ez nem járt az aktuális játékállás elvesztésével, és ismerve az Insomniacot, egészen biztos javítva lesz az elkövetkező hetekben. Volt azonban valami, ami ennél egy kicsit jobban zavart minket, és amit semmilyen frissítés nem fog megoldani: a főellenség-harcok nem sikerültek a legjobban. Sok küzdelem úgy néz ki a játékban, hogy az adott főgonosznak egymás után többször is le kell csapkodni az életerőcsíkját, miközben alig változik valamit a harcstílusa, ez pedig olykor frusztráló élmény és nem kicsit megúszós megoldás az alkotók részéről.

A Marvel's Spider-Man 2 az elődjének majd' minden komponensét felszorozta kettővel, de ettől még nem lett kétszer jobb annál, sőt, igazából ugyanazt a színvonalat kapjuk, amit 2018-ban. Ez persze távolról sem negatív kritika, hiszen minden idők egyik legjobb szuperhősös akciójátékáról beszélünk, ami öt évvel később is ugyanolyan élvezetes, mint megjelenésének idején.

A második rész is hozza a könnyen tanulható, de tonnányi lehetőséggel kecsegtető harcot, a változatos játékmenetet, az érdekes gyűjtögetnivalókat, a hatalmas játékteret, a terebélyes képességfát és az izgalmas sztorit, rendkívül hatásosan elmesélve. Magabiztosan kijelenthetjük: az Insomniac ezúttal sem hibázott.