Nemrég nyitott újra teljesen felújítva a világ egyik legszebb McDonald’sának tartott Nyugati téri étterem, ami most újabb programmal várja a vendégeket: az idei hétvégéken éjjelente bulihangulatú lounge lesz belőle.

Nincs még egy olyan McDonald’s, mint a budapesti Nyugati téri gyorsétterem, ami 1990-ben a cég második magyarországi étterme volt, és nemrég teljesen felújítva nyitott újra, megőrizve történelmi belső terét, de modern megoldásokkal is gazdagodott.

Mostantól az év végéig nemcsak nappal, hanem péntek és szombat éjjel is érdemes felkeresni a Nyugati Mekit,

ugyanis bulihangulatú helyszínné alakítják a gyorséttermet. Este 10 óra után fényfestéssel teremtenek egyedi atmoszférát, a műemlék épület mennyezetére vetítve egy képzeletbeli tetőablak kelti életre az éttermet.

Minden péntek és szombat este DJ adja a zenét élőben, kéthetente pedig egy énekessel vagy hangszeres zenésszel közös programok is lesznek, a bulihangulat hajnali 4 óráig tart majd. A Nyugati téri McDonald’s az idei év végéig minden hétvégén megrendezi a programot.

Ez is érdekelhet:

Budapesten van a világ egyik legszebb McDonald'sa, mutatjuk, mi volt azelőtt, hogy McDonald's lett belőle

Újranyitott a McDonald's a Nyugatinál, ezért megmutatjuk, mi volt a helyén azelőtt, hogy 1990-ben először lehetett ott Big Macet venni.

1988: hosszú sor az első pesti McDonald’s előtt. 2023: hosszú sor az első pesti McDonald’s előtt

Akkor 43 forint volt a Big Mac, azóta viszont sokat változott a világ, most ingyen adtak egy egész Big Mac-menüt.

35 éve nyílt meg az első McDonald's Budapesten – akkoriban egy sajtburger még 26 forintba került

Már a nyitás napján tízezer embert szolgáltak ki, és volt, hogy egyetlen perc alatt tizenöt vendég kapta meg a maga burgerét.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés