Most ingyen megteheted.

Most lehet, hogy furán nézel, pedig nem kamu: 2016-ban mutatta be a The Shining: The Operát a Minnesota Opera társulata, ami elég nagy siker volt, és bár igazából el sem tudtuk eddig képzelni, hogyan lehet a kiscsaládi hotelezgetésből operát varázsolni, azért felkaptuk rá a fejünket. Most megnézni nem, de meghallgatni tudjuk, a társulat ugyanis július 5-ig ingyenesen meghallgathatóvá tette a teljes operát közel két órában. Szívesen néznénk a képet is hozzá, talán valamikor az egyik előadás felvételeit is közzéteszik, addig viszont be kell érnünk a hanggal.

MN Opera · The Shining
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Nálunk láthatod először az Időzített bomba korhatáros szinkronizált előzetesét

A héten már ezres fordulaton pörög a tavasz

Az Oscar-gála zseniális felvezetőjében a házigazda a Fegyverek főgonoszának maszkírozva menekül filmeken át

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
16% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés