Sidlovics Gábor Sidi távozása után a Tankcsapda barátai váltották egymást a gitáros poszton, most viszont bejelentették az új tagot.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Február 26-án reggel hivatalossá vált a bejelentés: a Retro Rádió Bochkor című műsorában Lukács László és Fejes Tamás bemutatta a Tankcsapda új gitárosát, Vörös Attilát.

A bejelentés módja is különlegesnek bizonyult, ugyanis a Lukács–Fejes páros a Budapest–Bamako Rallyn való részvételüket egy koncerttel koronázta meg a futam közben. Így történt, hogy Vörös Attila Marokkó túlsó végén, Mauritánia határától nem messze, egy oázisban felállított színpadon debütált először a zenekar hivatalos tagjaként.

„Nagyon romantikus történetet ne várjatok! Felhívtak és elmondták”

– mesélte Vörös a reggeli műsorban, amikor Bochkor megkérdezte, hogyan tudta meg a nagy hírt.

Vörös Attila 2010-ben és 2011-ben az amerikai Nevermore turnégitárosaként járta a világot, összesen több mint hetven koncerten lépett színpadra Európában, az Egyesült Államokban és Japánban. Emellett a Leander Rising 2010-es megalakulásában is közreműködött. A zenekar 2015-ös feloszlását követően szólókarrierbe kezdett, majd 2016 végén jelent meg Strength Of Will / Blink of an Existence című debütáló albuma, amelyen számos hazai és nemzetközi vendégművész működött közre. Pályafutása során több formációban zenélt, produceri munkákban is részt vett, valamint vendégzenészként nemzetközi produkciókban is közreműködött. Zenész családból származik, így már fiatalon a rock- és metalzene közegében kezdte pályáját, amely meghatározta későbbi zenei irányát és nemzetközi nyitottságát is: legnagyobb gitáros példaképei között pedig a Pantera legendás zenésze, Dimebag Darrell is szerepel.

A hazai közönség először 2026. március 28-án, a Papp László Budapest Sportaréna színpadán láthatja a Tankcsapda hivatalos felállását.

Ez is érdekelhet:

Itt a tankcsapdásított Pokémon-főcímdal. Jajj

Szóval ilyen lehet, ha Lukács Laciék „pokémonoznának”.

BAZ+, neked hogy tetszik a Tankcsapda és BSW új klipje?

Zeneileg és képileg is különleges dalművel álltak elő a neves művészek.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Panasonic kihozta a maximumot a kézipoggyászméretből

Programajánlónk segítségével kiszívhatod a nyár első heteinek velejét

Ennek a kőkemény horrorjátéknak az új előzetese rendesen kiteszi a vészvillogót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
46% Igen
47% Nem
7% Már voltam idén külföldön nyaralni
Budapestre jönnek a világ legkeményebb sportfavágói
Hirdetés