Öreg vagyok már ehhez a szarhoz! A Halálos fegyver-sorozat Murtaugh őrmesterének aranyköpése Danny Glover legújabb szerepére épp hogy nem alkalmazható, hiszen a 77 éves színész most van abban a korban, hogy eljátszhassa a jó öreg Télapót.

Ezzel a remek akciófilmsorozatban Riggs őrmestert megformáló kollegáját, Mel Gibsont követi, aki A dagadék című mozijában két éve már eljátszhatta a Mikulást.

A The Naughty Nine című mozi egy csapat – a cím tanúsága szerint szám szerint kilenc – gyerekről szól, akik nem kapják meg, amit karácsonyra kértek, ezért elhatározzák, hogy elmennek az Északi-sarkra számokérni a nagyszakállút, akit Glover formál meg.

A film a Disney szárnyai alatt készült, mely már az első előzetest is bemutatta.

Ebben csak egy pillanatra bukkan fel a sztori legfontosabb szereplője, ezért a Disney külön közölt egy képet a jelmezébe bújt Gloverről.

A film november 23-án már fel is kerül a Disney+-ra, és természetesen nálunk is elérhető lesz.

(forrás: Deadline, főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Martin Scorsese megint nekiment a szuperhősfilmeknek

Ezúttal mondjuk már biztos többen bólogatnak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mégis mekkora az esélye annak, hogy egyetlen héten vigyék el mindhárom lottó telitalálatosát?

Charlize Theron úgy odamondott a balettet és operát ekéző Timothée Chalamet-nek, hogy még ide is elért az égett szag

Minden idők tíz legjobb háborúellenes filmje

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már fizettél elő valakinek a tartalmaira az Onlyfansen?
1% Igen, folyamatosan van előfizetésem.
5% Egy próbát anno tettem.
2% Nem, de tervezem.
92% Esélytelen, hogy előfizessek.