A Mi egy könnyű kis horrornak álcázott komoly társadalomkritika, ami nem akkor bomlik ki a szemeid előtt, amikor nézed. Bemászik a bőröd alá, és napokkal később hat.

Jordan Peele-ből az isten se nézte ki, hogy egyszer még a horror egyik legnagyobb istene lesz. Ez az egykori komikus, a Key & Peele-duó fele a Tűnj el!-lel olyan rendezői bemutatkozást rakott le az asztalra, ami kiosztott egy-két hosszan tartó sallert, egészen Oscarig jutott, amivel csak egy a baj: egy ilyen markáns rendezői elsőt általában egy eléggé elhibázott vagy legalábbis közel sem annyira markáns folytatás követ. A Mi Jordan Peele második mesterműve, még akkor is, ha sokkal megosztóbb, ha sokkal nehezebben feldolgozható és dekódolható, pedig a felszínen sokkal egyszerűbb film. És ezzel nagyon nagyot vállal, amit viszont nem tud teljesen maradéktalanul teljesíteni.

Az Us ugyanis arra tesz kísérletet, hogy egy olyan rettentően mély és társadalomkritikus mozit rittyentsen össze, ami azoknak is bejöhet, akik nem akarnak fejtegetni, rétegeket lehámozni, csak bemenni egy moziba, bután bámulni előre, megenni egy tonnányi popcornt, és hazamenni azzal, hogy láttak egy home invasion-filmet. Ha az ember nem gondol bele a látottak mögöttes tartalmába, akkor egy teljesen felszínes sztorit lát, ami gondolkodás nélkül is élvezhető és kerek, de ebből a szempontból nem különösebben működik tökéletesen.

Van itt ugyanis egy család, Wilsonék, akik nyaralni mennek az anyuka, Adelaide (Lupita Nyong’o) gyerekkori házába, majd egyszer csak megjelenik a behajtón egy vörösbe öltözött család, akik távolról úgy néznek ki, mint egy Slipknot-rajongói klub. Közelről már feltűnhet, hogy ők bizony majdnem pontosan úgy néznek ki, mint Wilsonék, apa, anya, két gyerek, csak éppen nagyon úgy tűnik, hogy egy arany ollóval ki akarják nyírni a családot, elindul hát a menekülés, miközben kiderül, hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint amilyennek hitték, és nincs igazán hová futniuk.

Rohanás, harc, vér, rettegés, bizarr vigyorok, maszkok, sötét, tükrök, itt aztán tényleg minden van, ami egy horrorhoz kell, de csak egy közepes horrorhoz, mert tulajdonképpen igazán rettegni sosem fogsz, sokkal ijesztőbb az, ami a felszín alatt van.

Peele lelőtte korábban a poént, a Mi bizony egy erősen politikai töltetű film, ami Amerika jelenlegi helyzetére reflektál, és ha ebből a szempontból nézed, akkor feltűnik, hogy hoppá, rengeteg puzzle-darabkát szórt eléd ez a jóember, amit ráadásul bazi nehéz összerakni. Mert miről van itt szó tulajdonképpen? Arról, hogy az alacsonyabb társadalmi státuszú emberek hangjára nem figyel a világ, de szépen lassan átveszik az uralmat, és nem sokan tehet ellene senki, annak ellenére sem, hogy tulajdonképpen felkészülhetett volna rá az emberiség, ha jobban odafigyel.

Arról, hogy borzasztóan megosztott a társadalom, hogy bár egyformák vagyunk, szépen felfaljuk egymást, aztán lesz, ami lesz. Arról, hogy ami a felszínen a tehetősebbeknek szórakozás, az másoknak szenvedés, hogy nincsen fekete fehér nélkül és fordítva. Bizonyos értelemben még beugorhat a Tűnj el! is, amiben a felsőbb osztály képmutatását kenték fel ijesztően egy hatalmas vászonra, itt azonban másképp vetül a fény a nagy műre, és ezt nem fogja mindenkinek bevenni a gyomra.

Egyrészt túl nehezen adja magát a Mi, de nem hagy nyugodni, könnyen lehet, hogy úgy enged haza, hogy nem kezd el hatni, aztán órákkal, napokkal később kerül csak le róla az első réteg, onnantól kezdve viszont már nincs megállás, nem tudsz nem foglalkozni vele. Peele ugyan most közel sem ijeszt meg annyira, mint a Get Outban, de a humora még mindig a helyén van (főleg az apuka karakterén keresztül), és azért bevisz egy-két gyomrost vizuálisan is, viszont a Mi egyáltalán nem az a film, amitől az ember ne tudna aludni.

Attól már kevésbé lehet szépeket álmodni, hogy mit gondol a világról, mit gondol rólunk, hogy milyen jövőt feltételez, és nem, egyáltalán nem optimista ez a jövő. Sajnos tűpontos a kép, amit mutat, és ettől igazán rémisztő ez a film, és annak ellenére is, hogy a legtöbb néző sajnos nem fogja tudni dekódolni a mondanivalót, nagyon fontos, amit vállal. Jordan Peele szimbolikája az ollóval, nyulakkal, beszédképtelen hasonmásokkal, a vörössel és még az I Got 5 On Ittal is egyszerűen brutálisan ügyes. És az is biztos, hogy utána nehezen fogsz tudni tükörbe nézni. És az is, hogy nagyon sok ember élete legrosszabb filmjeként fogja aposztrofálni.

8
  • A Mi a felszínen egy közepes home invasion-horror
  • Ha elkezded kibogozni, egy rettentően pontos társadalomkritika
  • Csak a megnézése után később kezd kibomlani, de ha kibomlik, akkor betalál

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon