A Halálos iramban Lettyjeként ismerte meg a világ, de Michelle Rodriguezben jóval több van ennél. Persze a legtöbbször a kemény csaj szerepei találják meg, így a héten mozikba került Dungeons and Dragons: Betyárbecsületben is.

Ha hoznunk kellene egy példát, hogy mennyire rohan az idő, elég, ha azt mondjuk, hogy a Halálos iramban első része idén már huszonkét éves lesz, 2001-ben mutatták be. Benne az akkor éppen huszonkét éves Michelle Rodriguezzel, aki Dominic Toretto barátnőjét játszotta, és játssza azóta is a végtelen hosszúra nyújtott, a valóságtól egyre inkább elrugaszkodó sorozatban. Nem felejtettük el, mennyire imádtuk nézni, amint Letty olajfoltos trikóban szereli az autóját, és az utcai versenyeken is jól nyomja a gázt, de vajon hogyan került ebbe a szerepbe?

Letty, ahogyan megismertük a Halálos iramban elején: magának cseréli az olajat, és elver negyed mérföldön
Bokszoló volt a legelső szerepe, innentől megállíthatatlanul ő lett a kemény csaj
A Bunyós csajt Oscar-esélyesként emlegették, és bár szobrot nem nyert, bemutatták a Sundance fesztiválon is. Michelle itt épp Jay Lenónál cukiskodik

Michelle gyerekkorában szülei hazájában, Dominikán és Puerto Ricóban is élt, és csak azért ment vissza az iskolába letenni az érettségit, mert a film világában akart boldogulni. Igaz, akkor még nem színészként, hanem forgatókönyvíróként és rendezőként, de amikor egy hirdetésben egy bokszolólányról szóló kis költségvetésű film főszereplőjét keresték, jelentkezett, és el is nyerte a szerepet. 2000-ben jelent meg a Bunyós csaj, és Michelle attól fogva általában kemény nőket alakított, legyen az a Halálos iramban, a Lost, a S.W.A.T. vagy A Kaptár.

Michelle minden vagánysága mellett a szemnek is kellemes, úgyhogy mielőtt folytatjuk, mutatunk róla egy pár jó képet.

Talán nem tudtad, de Michelle börtönben is ült a kétezres években, amikor ittas vezetés és cserbenhagyásos gázolás miatt állt bíróság elé, és mivel megszegte a próbára bocsátás feltételeit, ezért hat hónap börtönre ítélték, de ebből csak tizennyolc napot ült le, ugyanis zsúfoltságra hivatkozva kiengedték. Michelle akkor is a címlapokra került, amikor bevallotta, hogy a lányokat sem dobja ki az ágyából, például a szupermodell Cara Delevingne-nel is járt.

Michelle ugyan a Dungeons & Dragons játékon nőtt fel, eleinte mégsem tartotta jó ötletnek, hogy film készüljön belőle.

Mint egy interjúban elmondta, attól tartott, hogy ha a film nem ér fel a játék legendájához, akkor millióknak okozhat csalódást, akik annak idején rengeteg időt töltöttek el vele. De miután meggyőződött róla, hogy a film jó kezekben van, örömmel szerződött a barbár harcos Holga Kilgore szerepére. Külön örül annak, hogy a sztori végül nem lett túl erőszakos, ugyanis a korábbi filmjei nem voltak éppen gyerekbarátok.

Nálunk Mindenáron gyilkos néven futott a 2016-os The Assignment, ahol nővé operált férfit játszik

Főleg az egyik legmeredekebb szerepe a The Assignment című filmben, amiben mindent ledobott magáról. Michelle egy olyan bérgyilkost alakított, aki tulajdonképpen férfi, és akarata ellenére nővé műtötték, majd elindul, hogy bosszút álljon. De előtte

nem hagyja ki, hogy meztelenül megbámulja magát a tükörben, és ne mondd, hogy nem ezt tetted volna a helyében!

Így lett a heti premierlányunk Michelle Rodriguez, úgyhogy ha a tizedjére visszatérő Halálos iramban mellett másban is megnéznéd, a moziban most megteheted.

(Képek: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Haza lehet vinni Michelle Rodriguez dögös Barracudáját

Letty egy Audi R8-at gyorsult le vele a Halálos iramban 7-ben.

A Halálos iramban egyik producere szerint a sorozatnak vissza kellene térnie az alapokhoz

Neal Moritz szerint „kicsiben” kellene folytatni. Egyetértünk.

Végre egy fantasy ami legalább olyan vicces, mint amennyire látványos!

A Dungeons & Dragons: Betyárbecsület című mozinak már a trailere is remek szórakozás.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mennyire mennek az évszámok? Ebből a kvízből kiderül

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

További cikkeink a témában