Nehéz elhinni, de a gyönyörű Morena Baccarin idén június elején ünnepelte 45. születésnapját. A héten az év egyik legjobban várt filmjében, a Deadpool & Rozsomák című szuperhősös akciómoziban nézheted meg, mennyire nem fog a kor a gyönyörű, brazil származású színésznőn.

A Marvel idei egyetlen filmjének vállait nagy teher nyomja, hiszen ennek az alkotásnak kellene újra felpiszkálnia az utóbbi évek szuperhősös filmjeibe egyre jobban belefáradó közönség érdeklődését. Erre egyébként minden esélye megvan, ugyanis a Marvel főnöke, Kevin Feige a projektben teljesen szabad kezet adott a korábbi Deadpool-mozikat is sikerre vivő Ryan Reynoldsnak, aki még azt is el tudta érni, hogy a 2017-es Logan – Farkas című mozival Farkas/Rozsomák figurájától egyszer már elbúcsúzó Hugh Jackman visszatérjen a közkedvelt karakterhez. Minden adott tehát ahhoz, hogy a film hatalmasat menjen a kasszáknál.

Morena Wade Wilson, azaz Deadpool barátnőjének, Vanessának a szerepében tér vissza, és bár nem lesz központi karakter, a főhőssel való kapcsolata komoly motivációs tényezőként viszi előre a cselekményt.

Morena egy brazil színésznő és egy olasz származású újságíró lányaként született Rio de Janeiróban, és nemcsak a show-biznisz iránti érdeklődést, de egzotikus szépséget is örökölt szüleitől. 2001-ben, huszonkét évesen kapta első filmszerepét a nálunk egyáltalán nem ismert Parfüm című vígjátékban, majd egy évvel később főszerepet kapott a Firefly című világsikerű sci-fi sorozatban, melyből 2005-ben nagyjátékfilm is készült Serenity címmel.

Annak ellenére, hogy a vásznakon is aktív volt, legnagyobb sikereit televíziós sorozatoknak köszönheti. Olyan világhírű szériákban tűnt fel, mint például a Felhőtlen Philadelphia, az Így jártam anyátokkal, a DC több szuperhősös sorozata, vagy a legnagyobb sikere, a Homeland: A belső ellenség, melynek három évadában alakította az egyik fontos karaktert Claire Danes mellett. Legfontosabb filmjeként természetesen a kritikai és anyagi tekintetben is globális sikert aratott Deadpool című 2016-os akciómozit tartjuk számon, mely 2018-ban még a Fox zászlaja alatt kapott folytatást, majd amikor a Disney felvásárolta a stúdiót, a széria sorsa is kérdésessé vált. Szerencsére Kevin Feige belátta, hogy a franchise sikere abban állt, hogy Ryan Reynolds kompromisszumok nélküli, 18 pluszos adaptációt csinált a rajongóknak, ezért a Deadpool & Rozsomák is ebben a szellemben készülhetett el.

Ezzel pedig elérkeztünk ahhoz a részhez, amikor nekünk is át kell térnünk a felnőtt-tartalomra. Bemelegítésnek hozunk néhány látványosabb fotót a művésznő hivatalos Instagram-fiókjából:

A ráhangolódás után pedig ezúttal is fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon a színésznő vetkőzött-e már le a kamerák előtt, a válasznak pedig feltehetőleg mindenki örülni fog, aki eddig elolvasta a cikket: igen, többször is. Igazából már a Deadpool első részét is elég elővenni, ha látni szeretnél egy olyan ágyjelenetet, ami a színésznőből egészen sokat mutat, ami annak idején szinte sokkolta a családbarát szuperhősködéshez szokott közönséget.

Ennél még többet lehetett látni a már említett Homeland: A belső ellenség című szériában, vagy a 2008-ban bemutatott Szerelemben, halálban című filmben. Az előbbiből mutatunk egy képet...

...az utóbbiban található meztelenséget pedig egy látványos animgifben össze tudjuk foglalni:

Valószínűleg ezúttal nemigen kell győzködnünk senkit, hogy menjen el a moziba és a kasszánál mondja be a Deadpool & Rozsomák címét, hiszen az év egyik legjobban várt filmjeként az elemzők szerint az alkotás irdatlan diadalmenet elé néz. Talán a Marvel filmes univerzumának további sorsa is ezen múlhat, ezért mi is bízunk benne, hogy ez valóban így lesz.

(Főkép: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Kristen Stewart csak addig tűnik jégkirálynőnek, amíg le nem vetkőzik

Tudod, a durcás lány az Alkonyatból, aki tud ám tűzforró is lenni, ha akar.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mit vegyünk karácsonyra barátainknak, rokonainknak a mesterséges intelligencia szerint?

2024 tíz legjobb videójátéka

Nem fog tetszeni mindenkinek a Superman első előzetese

További cikkeink a témában