Láttunk már olyat, hogy egy neves rendező lánya próbál érvényesülni a filmszakmában. Ilyen például Sofia Coppola, aki az Elveszett jelentés című alkotással egy igen figyelemreméltó névjegykártyát dobott be a köztudatba. Az ő helyzete sem volt egyszerű, hiszen ezekben az esetekben a közönség elsősorban arra kíváncsi, hogy vajon milyen messze esett az alma a fájától. Az ifjú Coppola a reá nehezedő elvárásokon egy meglehetősen egyedi hangú és szerethető első filmmel emelkedett felül. A magyar keresztségben a Texas gyilkos földjén címmel romboló film műfajilag krimi lenne. Mann témaválasztása már csak azért sem szerencsés, mert a híres apuka a bűnügyi filmek valóságos nagyágyúja, akinek a filmográfiája olyan alkotásoktól hangos, mint a Szemtől szemben vagy a Collateral. A rendezőnő mintha vakmerően szembefordult volna a közönséggel, nem is akarva elkerülni az összehasonlítás – esetében – kellemetlen procedúráját.
Texas gyilkos földjén (2011)
- Hossz105 perc
- Rendező Ami Canaan Mann
- Főszereplők Sam Worthington, Jeffrey Dean Morgan, Chloë Grace Moretz
- Website www.texaskillingfields.com
- Kinek? az első rendezések megszállottjainak / aki látni akarja Worthingtont egy rossz filmben / ellenségeinknek
A sztori egy nyomozópárosnak (Sam Worthington és Jeffrey Dean Morgan) a helyszínül választott texasi településen garázdálkodó sorozatgyilkos(ok) utáni vadászata körül bonyolódik. Don Ferrarone szkriptje sajnos úgy halmozza egymásra a dramaturgiai bakikat, logikátlanságokat és motivációs szürkezónákat, hogy csak csóváltuk a fejünket. Kezdjük azzal, hogy a karakterábrázolás fájóan elnagyolt, melyet semmi nem példáz jobban, mint hogy kemény negyven perc telik el a filmidőből, mire a két főszereplő személyes vonatkozásban kezd beszélgetni egymással. Egészen eddig a pontig nem tesznek mást, mint olyan ordas közhelyeket puffogtatnak, melyek már a CSI első évadjában is a ciki kategória népes táborát erősítették. Megismerhetjük ugyan a szereplők előéletét, életkörülményeit, de ezt a film a kötelező mutatványok unottságával, szinte vázlatszerűen prezentálja. Annyi biztos, hogy Worthington karaktere helyi, elvált és a kutyájával él, a másik nyomozó pedig New York-ból jött, házas és vallásos. Egy krimiben persze nem kellene, hogy a statikus karakterek bosszantsák a nézőt, de itt épp erről van szó, hiszen áthatolhatatlan ködbe ütközik az a néző, aki a motivációk mögé kíván nézni.
A képkockákról szinte süt, hogy a rendező az operatőrrel karöltve fojtogatóan erős atmoszférát szerettek volna teremteni, melynek megvalósításában főszerepet szántak a bűn és következményei metaforájaként is értelmezhető elvadult, civilizálatlan és legendákkal övezett pusztaságnak, illetve a fülledt texasi kisvárosnak. Ilyen szempontból a film akár egyfajta Nem vénnek való vidék párhuzam is lehetne, ám a helyzet az, hogy a hangulatfestés csúfosan elvérzik a kiegyensúlyozatlan cselekmény oltárán, a végeredményt pedig tovább rontja, hogy a helyszín egész egyszerűen nem elég markáns ahhoz, hogy főszereplővé lépjen elő. Emiatt az egész mozit átlengi valamiféle punnyadtság, ami a kevés dinamikusabb jelenetet is lerántja a mocsárba.
A világ szerint...
- IMDB: 5.6
- Rotten Tomatoes: 34%
- Metacritic: 49/100
- Empire: ***
- Roger Ebert: **
A szereplők teljesítményét figyelve nem tudjuk eldönteni, hogy Sam Worthington tényleg megmutatta már az összes arcát kevés számú eddigi filmjeiben, és mára egyszerűen nem tud újat hozni, vagy csupán a rendezői instrukciók csúsztak el valahol a kamera másik oldalára érve. Sajnos a színész játéka vagy hiteltelen, vagy túljátszott. Hozzá képest Morgan tisztességes teljesítményt nyújt, Chloë Grace Moretz-nek pedig akad néhány pillanata, amivel még élni is tud.
A fentiek okán az összkép elég szánalmasan fest. Adott egy jó pedigrével rendelkező rendező, aki a rossz témaválasztás, a helytelen színészvezetés (vagy a buta casting) és a defektes forgatókönyv miatt képtelen volt összetartani a szétfolyó filmet, ami a filmidő felétől masszív érdektelenségbe süllyed. Az ügyetlen cselekményvezetés miatt a néző általában úgy érzi, hogy valamiről helyrehozhatatlanul lemaradt, és a kezdeti „Ezt most miért…?” kérdést néhány hasonlóan indokolatlan jelenet után felváltja az egykedvű vállrándítás.
