Olyan nevek kerülnek egy fedél alá, akik külön-külön is meg tudnának tölteni egy egész stadiont. Vasárnap este a magyar fővárosban rendezik meg az MTV Europe Music Awards nevű rendezvényét.

A szervezők szépen lassan csepegtették az infókat, így két nappal a díjátadó előtt összeállt a teljes gárda, melyben olyan impozáns nevek szerepelnek, hogy az ember csak kapkodja a fejét.

Elkezdjük a felsorolást, mely tényleg úgy néz ki, mint egy olyan Sziget-plakát, mely csak és kizárólag a Nagyszínpad headlinereiből áll. Figyelj csak!

  • Ed Sheeran
  • Imagine Dragons
  • YUNGBLUD
  • Griff
  • girl in red
  • Maluma
  • Kim Petras
  • Måneskin
  • OneRepublic

És ezek csak a fellépők, rajtuk kívül még olyan sztárok teszik tiszteletüket a Papp László Budapest Sportarénában, mint például Rita Ora, akire általában annyira jó ránézni, hogy ki is raktuk főképre mindannyiunk épülésére.

Akinek nincs akkora szerencséje, hogy a helyszínen követheti az eseményeket, ezer helyen kapcsolódhat be az eseményekbe vasárnap, azaz november 14-én este, 21:00 órától, a gálát ugyanis az MTV globális hálózatán keresztül közel 180 országban közvetítik élőben.

Az ünneplést egyébként már november 13-án szombaton este el lehet kezdeni, amikor az MTV Music Week zenei programsorozat lezárásaként a OneRepublic fog koncertet adni a budapesti Hősök terén.

A show körül egészen gigantikus a felhajtás, amiről magad is meggyőződhetsz az Instagramon, a Snapchaten, a Twitteren, a TikTokon vagy akár a Facebookon is.

Az esemény szlogenje az, hogy A zene mindenkié, ami kétségtelenül így is van, de az is tuti, hogy vasárnap este Budapest lesz a zene fővárosa.

További infókat a show hivatalos honlapján találsz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés