Munk Veronika, az Index újságírója igazán erős anyagot hozott össze a külföldön dolgozó magyar prostituáltakról.

A Bookline könyvek gondozásában jelenik meg Munk Veronika, az Index újságírójának Kéjutca című könyve. A szerző, könyvével a külvilág számára eddig zárt ajtókat nyit ki, hiszen a Németországban dolgozó magyar szexmunkásokkal, futtatókkal, bordélytulajdonosokkal folytatott számos beszélgetését és többéves kutatómunka eredményét olvashatjuk most.

Munk Veronika újságíró, 1979-ben született Budapesten. Tizenőt éve dolgozik az Index.hu-nál, a politika rovat munkatársa. Főként társadalmi témájú riportok szerzője, több újságíródíj (Lila szalag-díj, Szegő Tamás-díj, Antistigma-díj) első helyezettje, és a Robert Bosch alapítvány Reporters in the Field programjának ösztöndíjasa. Kulturális antropológia, média és szociológia szakokat végzett az ELTE-n, ahol 2014-ben doktori fokozatot is szerzett. Óraadó egyetemi oktatóként újságírást tanít.

A hiánypótló alkotás egy észak-német kikötőváros piros lámpás utcáját mutatja be, ahol a prostituáltak kétharmada magyar. Magyar a madám, a takarító, a stricik, még a biztonsági őrök is, a környék egyetlen étterme pedig csak magyar ételeket kínál. A lányok kirakatokban állnak, és nem kell tartaniuk a törvény szigorától. Itt még a futtatók és a bordélytulajdonosok is legálisan dolgozhatnak.

A könyv (melyből epizódokat már olvashattunk/láthattunk a szerző korábbi cikkeiben) ennek a piros lámpás negyednek a részletes képét rajzolja meg, nem elhallgatva az intim részleteket sem. Élvezik a lányok a szexet? Gyakran kapnak el betegségeket? Mennyibe kerül egy fuvar? Jobb az utcán, mint kabinban dolgozni? Milyen összetételű a vendégkör?

A Kéjutca egy zárt, titkokkal teli világba nyújt bepillantást, ahol a pénz, a szex és az állandó veszély a kiszolgáltatottsággal és egy jobb élet reményével keveredik.

Ma (június 8-án) este 8-tól találkozni is lehet a szerzővel a vasárnapig tartó Margó Irodalmi Fesztivál keretében: Munk Veronika a Premier Kultcaféban beszélgetésen vesz Sebhelyi Viktória szociológus és Varró Szilvia újságíró társaságában, amin Pálos Hanna színésznő is közreműködik.

http://www.margofeszt.hu/hu/fesztival/program/munk-vera-kejutca-magyar-szex-euroert

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

A Metallica frontemberének középső ujját egy olyan tetkó díszíti, amit Lemmy Kilmister hamvaival kevert tintával varrtak

További cikkeink a témában