Már 1997-ben is imádtuk, és bár azóta sokat nem tett hozzá az egyetemes poptörténelemhez, továbbra is leborulunk az öregedés fogalmával egyáltalán nem barátkozó Natalie előtt egy erős galériával.

Hogy mekkora szerepe van Natalie imádni való külsejének sikerében, azt mi sem bizonyítja jobban, mint első dala, a Torn. Amikor '97-ben a tévékbe és a rádiókba került, nem sokan tudták, hogy ennek a számnak bizony elég erős előélete van. Igazából már hárman dolgozták fel előtte, és egyik verzió sem volt éppen sikertelen. Az eredeti a dán Lis Sørensentől származik, aki anyanyelvén énekelte fel a dalt Braendt címmel, ezt dolgozta át angol nyelvre az Ednaswap, melyet eljátszott a norvég Trine Rein is, de végül mégis Natalie vitte a legtöbbre vele. Ki ne szeretett volna bele azonnal ebbe a csepp lányba a klip után?

Ez azért nem lenne csoda, mert 2004-ben például a minden idők legszebb természetes gyönyörűségeit összefoglaló listáján a negyedik helyen végzett, csak a miheztartás végett, az első helyre Audrey Hepburn került. 16 évesen az ausztrál Szomszédokban debütált színészként, azóta már színházban is játszott, mentorkodott az angol és az ausztrál X-Faktorban, de hagyjuk is ezt, hiszen most töltötte be a negyvenedik életévét, és még mindig brutálisan jól néz ki. Egy pazar galériával fejezzük ki imádatunkat, plusz kedvenc klipünkkel, a Want-tal, amitől még mindig nincs erősebb vállalás Natalie Imbruglia-témakörben.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Dezodorral arcon fújás és tükörletörés lett abból, hogy két autós ugyanazt a parkolóhelyet nézte ki magának Tatabányán

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés