Hogyan kerülheti el a tizennyolcas karikát egy film, aminek az alcíme Vérontó? Bemutatja a Venom 2.

Pedig a nagyon véres Deadpool első részének sikere után a nagyobb stúdiók annyira belelkesültek, hogy egy darabig eufóriában gyártották a felnőtteknek szóló képregényfilmeket. A Venom első része mondjuk pont nem volt ennyire bátor, hiszen Magyarországon tizenhat éven felülieknek szóló besorolással mutatták be a mozik, de a rajongók teljesen jogosan várhatták, hogy a második rész végre kompromisszummentes darálással érkezik. Tehették ezt azért mert a film a Pókember-legendárium legvéresebb főgonoszát, Vérontót tette meg főellenségnek.

Nos, most már végleges, hogy a film csak annyira lesz tökös, mint egy kisiskolás, közzétették ugyanis a mozi amerikai korhatárbesorolását, ami ezúttal is a PG-13-as pecsétet jelenti, vagyis itthon is marad a 16-os karika.

Lesz tehát némi csúnya beszéd, meg félelmetes(nek szánt) hőbörgés, salapálás, de a paradicsomlé ezúttal is marad a konzervben, ami igen furcsán veszi ki magát, ha az alkotás alcíme Vérontó.

Még az is előfordulhat, hogy a Sony megrettent az újabb, ezúttal 18 pluszos Öngyilkos osztag buktájától, vagy esetleg azért akarják rövid pórázon tartani a brutalitást, mert már a közkedvelt és (család)barátságos Pókember érkezését készítik elő a saját szuperhősös univerzumukba. Meglátjuk, de azért a hír miatt egy kicsit csalódottak vagyunk.

A Venom 2. - Vérontó október 14-én érkezik meg a magyar mozikba.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mutatjuk a divatvilág leghíresebb eseményének legszexibb és legnevetségesebb öltözeteit

Párizst hozzák a nappalidba a Lego legújabb készletei

Tíz, streamingre frissen felkerült film, amit érdemes megnézni a héten

További cikkeink a témában