Már a bemetszések is fel voltak rá firkálva, aztán az egyik kórboncnok valami furát hallott. Horkolást. A hullazsákból.

És még csak nem is arról van szó, hogy egy készülő horrorfilm szinopszisát akarjuk eladni hírként, mindez ugyanis tényleg megtörtént a 29 éves spanyol elítélttel, bizonyos Gonzalo Montoya Jiménezzel, akit az egyik reggeli szemle során életjelek nélkül találtak az asztúriai börtönben lévő cellájában. A meredek sztoriról egy helyi lap értesülései alapján a Skynews tudósított.

Szóval adott volt egy mozdulatlan rab, aki nem szuszog, mely esetben logikus, hogy hívnak egy orvost, aki vagy felpofozza az naplopót, esetleg azonnal beviteti a sürgősségire, vagy – mint ahogy ez esetben is történt – megállapítja a halál beálltát.

Miután egy második orvos is erre az álláspontra helyezkedett, Jiménezt annak rendje-módja szerint be is vitették egy közeli kórház patológiájára. Ott egy törvényszéki orvos szintén megerősítette, hogy az illető halottabb már nem is lehetne, felrajzolták rá a boncolás során ejtendő bemetszések vonalait, majd bedugták egy hullazsákba.

És itt jött a nagy fordulat, amikor a már említett kórboncnok meghallotta horkolást.

Mire idáig jutott az elítélt, már eltöltött némi időt a hullaház hűtött tárolójában, és csak órák voltak hátra a boncolásáig. Miután kiderült, hogy szuszog, áttolták egy másik kórházba, majd amikor 24 óra múlva magához tért, valószínűleg volt néhány kérdése arról, miért van összefirkálva.

A börtön illetékeseinek halványlila gőzük sincs arról, hogyan történhetett meg ez az egész. Jiménez rokonainak mindenesetre van egy verziójuk: szerintük csak az első orvos vizsgálta meg a rabot, ő is csak nagyon felületesen, a másik kettő pedig nem csinált mást, csak szignózta a papírost. Ha bejön ez a sejtés, pert is akaszthatnak a börtön nyakába.

Az intézmény vezetősége természetesen vizsgálatot rendelt el az ügyben. A rejtély megfejtéséhez adhat némi ötletet, hogy Jiménez epilepsziás, és a szigorú házirend miatt nem mindig sikerül időben bevennie a gyógyszereit.

Az mondjuk akkor is meredek, hogy emiatt majdnem a boncasztalon kötött ki.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Koktélozás feszengés nélkül: ilyen Budapest legújabb komfort bárja

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés