Sokak szerint annyira szikrázott a levegő a hetedik Star Wars két szereplője, a rohamosztagosból lett lázadó, Finn és a lázadó pilóta, Poe között, hogy Az ébredő Erő után a pár külön hashtaget kapott, ami magyarul csak egy kicsit hangzik viccesen: #FinnPoe.

És ugyanezek a sokak teljesen komolyan gondolták, hogy a két karakter között nemcsak baráti, hanem valójában szerelmi a viszony, és abban reménykedtek, hogy a Skywalker kora cselekménye során végre egymás karjaiban végzik.

Nos, a Poe Dameront alakító Oscar Isaac a Variety-nek elmondta, hogy ezzel nemcsak a rajongók egy része volt így, ő maga is nagyon szerette volna, ha a két szereplőnek összejött volna valami túl a barátságon.

„Személy szerint én valahol abban reménykedtem hogy a kapcsolat a következő filmekben továbblép egy másik irányba, de nem én irányítok. Úgy tűnt, hogy egy ilyen lépés teljesen természetes lett volna, de sajnos egy olyan korban élünk, amikor az emeberek túlságosan félnek... nem is tudom, mitől.”

Korábban már Finn, azaz John Boyega is megszólalt a témában, és ő sem zárkózott volna el a dologtól.

„A két karakter kapcsolata mindig is bennsőséges és nyitott volt, így nem lett volna fura, ha ennél is több lett volna közöttük.”

Ha ők mondják, mi is készséggel elhisszük, hogy ez a tekintet nem csak azt jelenti, hogy „De jó, hogy túlélted a hetedik epizód első felét, komám!”.

Így vagy úgy, a jelek szerint a #FinnPoe-szurkolóknak nem sok okuk lesz ünnepelni. Reméljük, a film ettől még jó lesz!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Melyik kontinensen élnél a legszívesebben, ha választhatnál?
56% Jó nekem Európa
6% Ázsia
13% Észak-Amerika
3% Dél-Amerika
3% Ázsia
18% Ausztrália
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés